Real MadridBundesligaLa LigaPremier LeagueSerie A

“Lex-Bale” – avagy a játékosok betegjogai

Gareth Bale megsérült a legutóbbi válogatott mérkőzés során, amit hazája Horvátország ellen játszott (ezen a mérkőzésen sérült le Luka Modric is, a Real Madrid másik játékosa ). Miután visszatért klubjához, felszólította a klub orvosait, hogy állapotáról és a sérüléséről ne adjanak ki információt a sajtónak, ahogyan arról korábban már beszámoltunk.

Ez tökéletesen az ellentéte az eddig bevett szokásnak, ugyanis a királyi gárda minden játékosának a sérüléséről hivatalos orvosi jelentést tettek közzé. Eddig.

Játékosok és a betegjog

Az utóbbi időben egyre több játékos kezdett el panaszkodni a klubok által kiadott orvosi jelentések miatt. Ez pedig a La Liga klubjai számára egy új, eddig ismeretlen forgatókönyvet vet fel.

A jog szerint, a klub, ahova a játékos tartozik, a munkáltató, a sportoló a munkavállaló ebben az esetben. És a törvény egyértelműen a munkavállaló jogait védi.

Bale nem az első, mint már említettem, aki erre a jogra hivatkozik, viszont az első, aki kifejezetten kérte az orvosokat és a klubot, hogy semmilyen a sérüléséről szóló információt ne osszanak meg a sajtóval. Viszont a Marca tud más olyan játékosokról is, akik panasszal éltek amiatt, hogy a klub orvosai az ő engedélyük nélkül adták ki az információkat sérülésükről ( sajnos az eredeti cikk nem tér ki erre részletesen -a szerkesztő megjegyzése).

Spanyol hagyományok

A La Liga-ban szereplő klubok hagyományosan eddig a játékosok sérüléséről hivatalos közleményben számoltak be, akár mérkőzésen, akár edzésen következett az be. Nyilvánosságra hozták, milyen típusú, mennyire súlyos a sérülés, mi a várható felépülés időtartama, nem ritkán akár anatómiai rajzokkal is kiegészítve az információkat. És mindezidáig senki nem világított rá, hogy ez bizony sérti a labdarúgó betegjogait, és kifejezetten törvénybe ütközik.

Egyrészt átlépi a törvényesség határait, másrészt megszegi az orvosokkal szemben támasztott etikai követelményeket is. A klubok, mint munkáltatók, évtizedek óta nem veszik figyelembe, hogy orvosaik magáninformációkat adnak ki, amikor a sérülések diagnózisát közlik a klub edzőivel, szakmai stábjával, sőt, a sajtóosztályuk ezeket továbbítja a nyilvánosság felé is. Pedig az ibériai ország jogalkotása ebben egyértelmű; a Spanyol törvénykönyv 22,4 cikkének 31/1995 paragrafusa egyértelműen kimondja: egy dolgozó egészségügyi adatait kizárólag az egészségügyi személyzet és maga a páciens ismerheti, azt még a munkáltató felé is tilos tovább adni. A rendelkezés végrehajtásának ellenőrzése pedig az egészségügyi hatóságok feladatköre.

(Akkor vegyük szépen sorra: jogszabályt sértett az orvosi stáb az orvosi titoktartás megszegésével és a velük szemben támasztott etikai elvárásoknak sem feleltek meg. Szintén jogsérően viselkedtek a klubok, mint munkáltatók, akik a törvény szerint rájuk nem is tartozó személyes információkat hoztak nyilvánosságra. És mindezt az egészségügyi hatóságok ha nem is hagyták jóvá, de nem is tették szóvá – és bizony bűnösök között cinkos, aki néma, ugye…)

A jog védelmében

Egyértelmű a fentiek ismeretében, hogy egy olyan országban, mint Spanyolország, a jog egyértelműen Bale és a többi játékos oldalán áll. Így a walesi által tett lépés előnyben lesz részesítve a klubbal szemben (a munkalvállalót megillető elsőbbségi jog). Ezentúl semmit nem tehetnek közzé a játékosok hozzájárulása nélkül.

Eddig is volt rá precedens, hogy gyakori esetekben a klubok nem hozták nyilvánosságra a sérülések pontos leírását, csak annak típusát határozták meg (pl.”izomsérülés”). Nem tértek, és nem térhettek ki a sérülés pontos leírására, pláne nem az elvégzett beavatkozásra, a kezelés folyamatára vagy az alkalmazot terápiára.

A spanyol csapatok orvosai számára nem hatott újdonságként a játékosok kérése, számos fórumon már téma volt, miszerint hamarosan terítékre kerül, foglalkozniuk kell a kérdéssel. Egyre gyakrabban találkoztak a játékosok ezen kívánságával, miszerint az információk ne hagyják el az orvosi szoba falait.

Egyrészt a játékos számára a jövőjét befolyásoló tényező lehet, hiszen egy szerződés hosszabbítására, vagy egy esetleges átigazolásra hatással lehet. De esetenként pusztán az őket is megillető általános betegjogaikat kívánták érvényesíteni. Nagyobb vagy súlyosabb problémák esetén a diszkréció és a tisztelet azért eddig is nagyobb volt (pl.depresszió vagy daganatos megbetegedés esetén).

És ehhez hozzájárulnak olyan további forgatókönyvek, mint pl.a kiskorúak jelenléte a profi csapatokban, ahol a szülő/törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges.

Vagy -mint lehet itt emlegetni akár Gareth Bale-t, akár Neymar Jr-t-, ha a sajtó a gyakori sérülésekről szóló folyamatos cikkezése. Kívülálló orvosok véleményének megírásával gyakorta, egy ördögi kört generálnak. Ennek hatására a sportoló és környezete is csak erről beszél, ami bizonyítottan hatással lehet az új sérülések kialakulására.

Gareth Bale döntése radikális változást hozhat a Spanyolországban kialakult kultúrára. A fehérek csatára a munkavállalót jogosan megillető védelmet élvezi, és példáját a többi játékos is követheti.

Más országok és klubok gyakorlata

Ez a jog Európában természetesen mindenhol jelen van, és más-más szinten de oda is figyelnek rá. Országonként de néha klubonként eltérő a bevett gyakorlat. A játékosok sérüléseinek részletes leírása nem létezik és nem releváns a sportújságírók napi szintjén.

Angliában a sajtótájékoztatókon elhangzó első kérdés az edző felé a játékosok fizikai állapotára vonatkozik. De az edzők általánosságban tájékoztatják a sajtót, amennyiben valamit mondanak is. Akkor is csak abban az esetben, ha már eltelt annyi idő, hogy pontosan lehet tudni mindent.

A Preier Ligue klubok nem hozzák nyilvánosságra a játékosok izomsérülését. Vegyük például a City játékosának, Rodrinak az esetét. Minden, amit Guardiola mondott róla, ennyi volt: “Az orvosok azt ígérték nekem, hogy a következő válogatott szünet utánra rendben lesz.”

Angliában természetes, hogy az ilyen típusú információ a játékos és a klubja közötti “magánszférára” tartozik. Például az angolszász világban elképzelhetetlen, hogy egy műtét után a sebész a páciensével pózol közös képen, és a sajtó segítségével közzétegyék. Ami Spanyolországban megszokott dolog. Az USA-ban ilyen képek megjelenése súlyos büntetéseket von maga után.

Súlyos traumás sérülések (pl.keresztszalag szakadás, törés) esetén a PL-beli klubok leírják, ez és ez a sérülés, elhúzódó rehabilitáció, ennyi-annyi ideig kihagyás vár rá, stb… Semmi több, bizalmasabb információ.

Németországban az angliaihoz hasonló a forgatókönyv. Kisebb sérülésekről nem adnak ki információt. Példának okáért Paco Alcácer közel egy hónapja betegszabadságon van, de a Borussia Dortmund nem tette közzé, hogy a spanyol milyen problémától szenved. A német sajtó találgatásokba is kezdett, néhol Achilles-ín gyulladásról, más cikkek izomsérülésről írnak. Amennyiben mérkőzésen következik be a sérülés, a klub némi információt nyújt, de edzéseken elszenvedett sérülések esetén semmit sem közölnek.

Olaszországban néhány klub részletezés nélkül ad hírt sérültjeiről, de ez nem általános szokás. Míg a franciáknál csupán a PSG ad ki tájékoztatást (ami a már fentebb emlitett ördögi körre gondolva Neymar esetében egyáltalán nem nevezhető szerencsésnek, noha maga a brazil sztár is szokott nyilatkozni egészségügyi állapotáról).

Egyesült Államok

Az USA akkora sportfogyasztó, hogy az ottani álltalános vélekedés szerint a kilátogató nézőnek joga van minden információhoz.

Az NFL például a weboldalán elérhetővé teszi egy linken a játékosok összes információját. Így egy lista segítségével, ha egy klub nevére kattintunk, megjelenik egy felsorolás a játékosok neveivel, és minden információ róluk. Reszletesen leírja az adott napon, ki sérült, milyen típusú a sérülése, edzeni kezdett-e már, vagy még rehabilitációját végzik stb…

Az NBA minden mérkőzés előtt beszámol a játékosai egészségügyi helyzetéről a honlapján. Az MLB szintén a honlapján keresztül nyújt részletes információkat a sérülés bekövetkeztétől a rehabilitáción át egészen a játékos visszatérésének várható időpontjáig a fejleményekről.

Egyszóval: Lex-Bale

A cikk címére visszatérve. Bale és a többi, Spanyolországban játszó futballista esetében minden valószínűség szerint ezentúl ki fog alakulni egy másmilyen szokás, véget vetve az évtizedek óta bevett hagyománynak. Minden bizonnyal ezentúl is fog történni valamilyen szintű tájékoztatás, akár a német, akár az angol mintát követve vagy egy hasonlóan kialakított.

Nem egyik napról a másikra lesz elkövetve az információ-stopp, de fokozatosan meg fognak szűnni a klubok által közzé tett orvosi jelentések. Egy játékos állapotáról majd vagy az edző fog elárulni annyit, amennyit jónak lát, vagy amennyire a játékosa őt felhatalmazta, vagy maga a sportoló tesz közzé valamilyen formában információt- már amennyiben azt jónak látja.

Némi kiegészítéssel Miguel Ángel Lora és José Luis Calderón Marca oldalán megjelent írása nyomán. Kiemelt kép: marcaenglish.com.