AC Milan: Nem semmi menet volt!

Vége az olasz szezonnak, és az AC Milan szurkolók is leszállhatnak a hullámvasútról, legalábbis a következő szezon előtt kiszállhatnak pár percre, kifújhatják magukat, mert ez nem semmi út volt.

Kezdjük a legelején. Szezon előtt kinevezték Giampaolot edzőnek, aki szép eredményeket ért el az Empolival, majd a Sampdoriával is. A Milan szurkolók pedig vakarták a fejüket, de végül meggyőzte őket a szegény ember Sarrija (mondjuk az igazi a Juve élén se teljesített fényesen).

A felkészülési időszakban mindenről volt szó, például két csatáros játékról mögöttük irányítóval, aki végül Suso lett. Torreira helyett jött Bennacer. Már a kezdés előtt olyan tempót vett fel a hullámvasút, hogy mindenki készíthette a zacskót, amire végül az első fordulóban szükség is volt.
Rögtön egy vereséggel nyitottak, és onnantól a frissen felépített kártyavár összeomlott. Giampaolo kidobta az egész nyári alapozást, és újabb taktikát talált ki, ezúttal már a csapatra mérve. Ez se lett siker történet.

A megmentőként várt volt Inter edző, Spalletti helyett Pioli érkezett. A keret hihetetlen mélységben volt mentálisan. Talán nem túlzás kijelenteni, de mióta követem a csapatot, ez volt az abszolút mélypont.

Épphogy elkezdett dolgozni Pioli jött a hír, hogy nyártól új projekt, érkezik Rangnick. A fiatalok és a német mentalitás lesz a profil.

Amennyiben ezt a szezont valaha megfilmesítik, az idény első felére simán ráillene a Benny Hill zene.

Télen Maldiniék leigazolták Kjaert és Ibrahimovicot is. A rutin végül változást hozott a csapat életébe. Már a leállás előtt is voltak jelek, hogy talán lesznek olyan momentumok, amikre érdemes lesz emlékezni. Az ősz legjobbja, Theo Hernandez mellé szép lassan kezdtek felnőni a többiek is, Rebic megunta a nyaralást és élt a több játéklehetőséggel, bizalommal.

Suso kikerülése és ezáltal az elfelejtett 4-3-3 is hozzájárult, hogy a játékosok végre saját posztjaikon hozhatták ki magukból a legjobbat. Az is sokat segített, hogy az elől lévő csatár végre ki tudta venni részét az összjátékból.

Mire kezdett volna látszódni az elvégzett munka, jött a koronavírus és hónapokra leállt a labdarúgás.

Az újraindítás után a Milan szintet lépet. Nem túlzás, hogy azóta a legjobb formában lévő olasz csapat. Élvezetes (!) szép (!) focit (!) játszottak a srácok.

Mindenki egy klasszissal feljebb kapcsolt, kivéve az ősz legjobbját Theot, aki csak megtartotta formáját, és megtanult védekezni a végére.

Ki emlékszik olyanra, hogy a Milan 2:0-ás hátrányban a Juve ellen nem omlott össze? Sheváék óta biztos nem volt ilyenre példa. Végül 4:2-re nyertek Rebicék. Ez a csapat bebizonyította, hogy mentálisan is erős. Nem csak egy elkapott pár meccses sorozatról van szó, tényleg valami történik.

Szép-szép, de nyáron jön Rangnick az új játékosokkal. Talán a Juve meccs után volt az első pillanat, amikor először megvakarta a fejét a Milan szurkoló, hogy ez biztos jó ötlet? Itt van ez a CSAPAT, most minden klappol és megy a kukába az egész egy bizonytalan jövőért.

Szerencsére egyszer csak az Elliottban is felmerült ez a kérdés, (hogyan lehet most jól kijönni Pioli kirúgásából?). Végül meggondolták magukat, és az olasz edzővel hosszabbítottak szerződést.

Visszatérve kicsit Rangnickre. Tudom, vannak akik sajnálják, hogy a Milan eldobta a jövőbeli terveit a máért. Olvastam már, hogy Rangnick tulajdonképpen a német Ferguson vagy épp Klopp tanára, korunk egyik legnagyobb zsenije. Érdekes, ezek a hangok sehol se voltak a pletykák kezdette előtt… Nem vonom kétségbe a tudását, de azért ha elszáll a lila köd, akkor rájöhetünk, hogy pont akkora kockázat lett volna, mint Giampaolo vagy épp Pioli kinevezése korábban.

Bevallom engem megvettek kilóra. Úgy szálltam ki tegnap este a hullámvasútból mint egy gyerek, aki toporzékol az anyjának: Még egyszer, még egyszer! – felkiáltásokkal. Alig várom, hogy a következő körre felszállhassak.

Nem a statisztikák győztek meg. Nem az, hogy a legtöbb gólt rúgták az újraindítás után. Nem az, hogy a pontátlagjuk az egyik legjobb Európában.

Hanem az a hit és alázat amit a pályán mutatnak a mez iránt. Az a Milan nem remeg meg a nyomás alatt, sőt, talán élvezik is. Büszkén hordják a mezt, amiért felszántják a pályát.

Vannak problémák, a csapat támadójátéka a közel 40 éves Zlatanra épül. Calhanoglu és Kessie is klasszisként focizik, de ez az igazi arcuk, vagy az előtte lévő 2 és fél év volt az? És még lehetne sorolni…

Viszont most lesz állandóság, a vezetőség marad a helyén az edző is, a játékosok is (érdekes, hogy ebből a mondatból egy hónapja még semmi se lett volna igaz). Jót fog tenni a csapatnak az állandóság, és hogy van a csapatnak egy gerince amire építhetnek. Okos igazolásokkal ebből bizony még bármi lehet.

Tűkön ülve várom a Szeptember 12-őt az új szezon kezdetét, amire már jó ideje nem volt példa. Micsoda menet volt! Ezért imádjuk ezt, hogy végül remegő lábakkal lenyűgözve szálljunk ki és gyerekként várjuk a következőt!