Záró forduló vasárnap a Premier League-ben

Szerdán a Manchester United meglepő hazai pontvesztésével, majd a Liverpool-Chelsea gálamérkőzéssel lezárult a 37. forduló a Premier League-ben, de jó pár kérdés nyitva maradt még a záró fordulóra.

Mérkőzések a nemzetközi kupákért

Leicester City – Man. United
A forduló egyik legnagyobb téttel bíró meccse a Vörös Ördögök vendégjátéka. Két hazai “meccslabdát (Southampton, West Ham) is kihagyott a Solksjaer csapat, még sincs rossz helyzetben. Egy döntetlen már BL szereplést ér nekik, bizakodásra ad okot a hosszú (14 meccs) bajnoki veretlenség, valamint az egymás elleni mérleg. Utoljára 2014-ben kaptak ki a párharcban, azóta 8 győzelem és 3 döntetlen. A Rókáknak győzniük kell bár egy Chelsea vereség esetén az x is elég lehet. Vardy a gólkirályi cím mellé 4 közé lőheti csapatát.

Chelsea – Wolves
A liverpooli ötös után nem vár könnyű meccs Lampard csapatára. A Farkasok a legutóbbi 3 fordulóban veretlenek, ráadásul, ha nem akarnak másoktól függeni győzniük kell a biztos EL helyért, ha ez nem sikerül, akkor a Spurs eredményén és épp a vasárnapi ellenfelük FA győzelmén múlhat a sorsuk. A Kékeknek a védekezésükkel kell tenni valamit, a vendégeké pedig az egyik legjobb védelem a ligában. Werner és a többi új igazolás szurkolhat, a döntetlen jó a Chelsea-nek vereség esetén kell a Leicester veresége is az üdvösséghez.

 

Crystal Palace – Tottenham
Mourinho gárdája nagy hajrát nyitott, az elmúlt 5 forduló alapján ők a legjobbak. Hiába játszanak azonban a zsinórban hetet vesztő Crystal Palace-val a sorsuk a portugál volt csapatának a kezében van. Ha a Chelsea nem veszít vasárnap és/vagy 1 héttel később megnyerik az FA Kupát lesz Európa Liga a Spurs-nek.

Kiesés elleni harc

Az Aston Villa az épp bennmaradó West Ham-hez, az ugyanannyi pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel álló Watford a tét nélküli meccsre készülő Ágyúsokhoz látogat. A Watford-nak több pontot kell szerezni a birminghami gárdánál különben kiesik. De még a gólarány is dönthet. Ha mindketten győznek a Darazsaknak 2-vel nagyobb arányban kellene, ha mindketten vesztenek szintén legalább 2-vel kisebb arányú vereség kell nekik.
Ebben és csak ebben az esetben a Bournemouth esetleges Everton elleni sikere bennmaradást érhet.

További motivációk

Hacsak valaki gólparádét nem rendez, Vardy, Ings és talán Aubameyang versenyfutás lehet a gólkirályi címért. Salah és Sterling mesternégyese nem valószínű.
Sokba került a listavezetőnek a Burnley elleni döntetlen, de a legtöbb győzelmet egy bajnoki szezon alatt beállíthatja és saját tavalyi pontrekordját megdöntheti.
Guardiola csapata 100 rúgott gól fölé mehet, míg de Bryne minden idők gólpassz rekorderré válhat.