AC Milan

Pioli: A Milan most egy csapat

Stefano Pioli csapata veretlen az újra kezdés után, és az egyik legjobb formában lévő olasz klub. Az AC Milan tegnap este a Bolognát semmisítette meg 5:1-re Saelemaekers, Calhanoglu, Bennacer, Rebic és Calabria góljaival.

“A csapat élvezi a helyzetet, ez látható az edzésmunkájukból, ahogy meccseken játszanak, vagy bármikor amikor együtt vannak.” -mondta Pioli a lefújás után a DAZN-nak.

“A Bologna igazából egy kemény ellenfél, ez az eredmény megmutatja, hogy hiszünk abban amit csinálunk. Nem értük el még a céljainkat, szóval továbbra is így kell haladnunk.”

“Keményen dolgoztunk a leállás alatt, köszönet a játékosoknak érte, de mentálisan változtunk nagyot. Most egy csapat vagyunk, hiszünk magunkban és így minden jobb.”

“Korábban nem tudtuk a táblázaton előttünk álló csapatokat legyőzni, de most megvertük a Laziot és a Juventust is, szóval ez mutatja, hogy a szintet léptünk.”

“Szerintem az Olasz Kupa elődöntő segített nekünk. Majdnem végig 10 emberrel játszottunk, de szervezettek és koncentráltak maradtunk. Rádöbbentünk, hogy 11 vs 11-ben legyőztük volna a Juvét. Ez egy nagyon fontos meccs volt, mert rájöttünk mire vagyunk képesek.”

“Franck Kessie egy modern középpályás, aki jól támad és védekezik. Jelenleg a legjobb fizikai állapotban van, és hihetetlen személyiség, aki kedves és folyamatosan motiválja a csapattársait, igazi vezére lett a keretnek.”

“Ibrahimovic mondott valamit amikor lecseréltem, de őszintén, nem értettem mit. Három naponta játszunk, sérülése is volt, így természetes, hogy kap pihenőt.”

forrás