Real Madrid

Bettoni: „Zidane a modern edző”

David Bettoni és Zidane már a Cannes-i akadémia óta ismerik egymást, edzői értelemben pedig együttműködésük a Castilla-ban kezdődött amikor Zidane annak vezetését elvállalta. 

„Tudtuk, hogy meg kell vernünk ellenfeleinket, hogy azok fáradtakká váljanak ” – mondta Bettoni a L’Equipe-vel készített interjúban, melyet a Marca szó szerint lehozott.

„Az emberek azt gondolták, hogy Bilbaóban pontokat vesztünk és nyertünk, ugyanúgy a Real Sociedadban , majd Granadában.

„Az összes játék megnyerésével mentálisan lerontottuk a riválisainkat.”

Bettoni elmesélte, hogy a Real Madrid edzőszemélyzete a játék mentális oldalára helyezte a hangsúlyt, amikor visszatért az edzéshez a szünet után.

„Mit tegyünk két hónap kihagyás után?”  kérdezte Bettoni. Megváltoztattuk az edzés minden koncepcióját. A válasz a kreativitás volt. Nem valami új feltalálása, hanem másképp gondolkodás.”

„Láttuk, hogy szellemi frissességre van szükségük a játékosoknak, ezért e vonatkozásban edzettünk. Mindenki azt gondolja, hogy a fizikai oldalra helyezzük a hangsúlyt, de nem, a mentális oldalra koncentráltunk.”

Amikor a főnökéről kérdezték, Bettoni csak dicsérni tudta Zidanet és edzői stílusát.

„Rendkívüli kapcsolat van a játékosaival” – mondta a francia edző. Ez nem egy módszer, természetes kapcsolatban áll az öltözővel. Tiszteli a játékosokat és azok is őt. Sajnálom azokat, akik Zidane varázslatos képletére vártak. Csak azt mondanám, hogy ő modern edző, par excellence.”

„Egy szenvedélyes és alkalmazkodó ember, aki keményen dolgozik, és aki szintén nagy ellenőrzést gyakorol az érzelmei felett.”

Majd így folytatta:

„Valójában 2019 márciusában a Madridba való visszatérésünk nehezebb volt, mint gondoltuk, és ez a szezon nagyon kemény volt. (…)

” Zizou szereti, ha az emberek ötleteket adnak neki, és megbeszéli ezeket velük. De természetesen ő mindig dönt aki dönt, ő a főnök. Az edzés során koncentrálást, intenzitást akar, de mindig örömmel dolgozik. Ez nem azt jelenti, hogy pusztán a játék lenne az egész, csak azt, hogy azt akarja, hogy a játékosok élvezzék az erőfeszítéseket, sőt még a szenvedést is. Ezután a coaching-taktikai ötleteknek, amelyeket én tudok hozzá adni, az edző által meghatározott úton belül kell lennie.”

forrás