fbpx
Hacienda BernabeuReal Madrid

Hölgyeim és Uraim: Vinícius Jr!

A tegnap esti meccs lefújását követően már tudtam, hogy nem a játékról fogok ma írni. Aztán adtam időt a külföldi oldalak áttekintésére. És nem lepődtem meg.

Vinícius Jr téma a mai sajtóban. És a tegnapi teljesítménye alapján ez éppen annyira nem csoda, mint hogy reggel felkel a nap. És ha egy pillanatra visszatekintünk a tegnap este látottakra, azért elmondhatjuk, hogy nem ez volt a szezon mérkőzése.

Zidane azt mondta, minden hátralévő meccs döntő. Tegnap éppen kifogtunk egy döntőt, amin majdnem elaludtunk. Ennek pedig az oka nem a kései kezdés, sokkal inkább a mutatott produkció volt. Hogy mégsem bólintottunk bele annak a fele a fanatikus drukker vér, a másik fele Viníciusnak köszönhető.

Ez a fiatal brazil fiú amikor Madridba érkezett, sokan azt mondták, majd a Castillából eladja Perez néhány év múlva jó pénzért. Mások meg, hogy ugyan már…nem fogja bírni ezt a terhelést, meg annyi mindenkire mondták már, hogy ő az új üdvöske, aztán mégsem…

Santiago Solari mester idején aztán -igaz, az akkori sérülés hullám is beleavatkozott- kapta a lehetőségeket. Solari egyébként is nagy sikerrel játszatta a fiatalokat, na persze volt egyfajta kényszer is akkoriban a már emlitett sérülések miatt is. De Vinícius már akkoriban is megmutatta, hogy bizony van benne potenciál.

Erős, remek atletikus alkata van, nagyon gyors. De ott volt az a bizonyos bevállalósság. A kapu előtti megtorpanás, tétovázás. A megszakított sebesség, a kiesés a ritmusból áthúzta az eredményessége iránt táplált reményeket.

Ha lehetőséghez jutott, én két meccset neztem. A csapatnak is drukkoltam, miközben Vininek is. Hogy győzzön végre a saját mentalitásbeli gátlásain. Miközben a tavalyi szezonban kapott perceiben egyre jobban látszódott, hogy Benzema és közte remek az összhang. Pompásan érzik és értik egymást a pályán, és Vini szépen dolgozott a francia alá.

Aztán Zidane visszatérése a padra lefékezte a brazil lehetőségeit. Alig-alig jutott lehetőséghez. Ha igen, akkor se azt mutatta, amit annak előtte. A Bernabeu gyepének szélén fel is hangzott a madridistának álcázott varjúcsapat károgása. Jött a „nem Madrid szint”( valaki ha majd ráér magyarázza már el, hol a határ a Madrid szint meg a nem Madrid szint között?). Jött az, hogy „mert brazil még nem jelenti azt, hogy jó is”. Meg persze a Perezt kritizálók hangos károgása, miszerint a kis brazilok árából már egy jó csatárt is vehettünk volna.

És lassan eltelt az az idő amit Zidane mindig is mondott: Vinícius remek játékos, hatalmas tehetség. És el fog jönni az ideje. Lesz lehetősége még fehér mezben rengeteg. Úgy tűnik, Zidane elérkezettnek látja az időt arra, hogy Vinícius lehetőségeket kapjon. Újra összmunka Benzivel, se azt is látni, hogy tökéletesen be illeszkedett a csapattársai közé. Amiben a hírek szerint Benzának és Marcelonak is benne a munkája. A fiataloknak sokat segítő Karim tanácsaival és bizalmával, Marcelo pedig a városban és az ottani életben való eligazodásban segít sokat honfitársainak.

Vinícius a szemünk láttára fejlődik. Vinícius jól láthatóan bátorodik, meccsről meccsre magabiztosabbá válik. Vinícius olyan elementáris erővel fog bevésődni a királyi gárda csapatába, hogy sokan fogják a véleményüket szégyelleni. Rájuk fog cáfolni, ha még esetleg van, aki nem látja benne a jövő egyik labdarúgó csillagát.

Egy mozzanatot még kiemelnék Vinícius tegnapi játékából. És ezt nem csak tegnap figyeltem meg, viszont tegnap egy szédületes szólót is leművelt ezt követően. Méghozzá azt, hogy teljesen hátra helyezkedve az ellenféltől labdát szerez, és egymaga viszi a kapuig. Sajnos a 16-os környékén ismét elbizonytalanodott. Pedig ha eljön a perc, amikor mer, akkor csodákat fogunk látni tőle. Ebben biztos vagyok.

Még egy kis adag önbizalom, még egy kicsi bevállalósság. Egy cseppnyi pimaszság, amivel torz grimaszokat fog rajzolni az ellenfelei arcára. Mert Vinícius sztárcsatár lesz szerintem. Nem, nem fogom összehasonlítani se Ansu Fatival, se Mbappeval, se a csapattárs Rodrygoval. Mert egy teljesen más stílusa van. Mert egy teljesen más egyéniség. Mert ő olyan, akiből csak egy van.

Hölgyeim és Uraim! Figyeljenek majd erre a nagyon fiatal és nagyon tehetséges brazil tehetségre. Ő a jövő egyik legnagyobb játékosa. És ez nem légbőlkapott vélemény.

Csak igy tovább Vini!