„Isten hozott öcsém, ez a való világ…”

A magyar bajnoki rendszer olyan, hogy harmadokra érdemes bontani! Valahogy így cselekedtem én is, bár kis csalással, mert megvártam a Magyar Kupát is az első harmaddal! Így tehát 12 bajnoki után vonom le a tapasztalatokat!

A 11. fordulóban a ZTE csapata látogatott Budapestre és kapott ki elég simán 2-0-ra a csapattól! A 10. percben Kamber fejelte be „szokás” szerint Yaya Touré szabadrúgását, amit persze Aliji harcolt ki egy elfutással! Majd a 38. percben az előbbi gólpasszadó elefántcsontparti irányítóm vette be a kaput egy Ugrai legurítás után! Azt tudni kell, hogy a ZTE az elemzések szerint egy erős labdabirtoklásra épülő játékot játszik, erre is készültem, és a hadrend maradt a „szokásos” óvatos, rövidpasszos játék! Ennek megfelelően is alakult a meccs képe. A vendégeknek átadott területen ők szépen passzolgattak, míg én a labdaszerzésre koncentrálva, abból türelmesen építkezve igyekeztünk dolgozni! Mint az eredmény mutatja,nem is rosszul. Ezután jött egy érdekes párharc a 12. fordulóból! Azért érdekes, mert a komplett mezőnyből csak a Paks játszik ugyanabban a hadrendben, mint mi! Az első meccs tapasztalat alapján (mert itt ugye már volt ilyen) lehetett a stratégiát kidolgozni! Aliji apróbb sérülést szedett össze a ZTE ellen, így kihagyott 3-4 edzést, ezért Uzoma kezdett balszélső futóként, Gazdag visszakerült a kezdőbe, de Hidi helyett ezúttal Banó-Szabó kapott lehetőséget Yaya Touré jobb oldalán, mint bal lábas játékos, illetve az elmúlt meccsek pozitív tapasztalatai alapján maradt a csatárpáros leosztása is! A helyzet az, hogy sima meccsnek indult, mert a 2. percben pont Banó-Szabó szerezte meg a vezetést Uzoma beadásából. Gondoltam is, soha rosszabb döntéseim ne legyenek! 😉 Azonban innentől hiába a 63-65% labdabirtoklás, hiába a 11 lövés, csak nem jött a második gól! Mondjuk a hazai paksi csapat sem mutatott túl sok veszélyt, egyrészt ugye többet volt nálam a labda, másrészt nekem pont jó volt, hogy a vezetést őrizve lehet kontrázgatni! Végül az 1-0 igazságos, de mutatta, hogy még mindig nem oké valami az előre játékban, azon belül is a befejezésekben!

Összességében elmondhatom, hogy az első szakasza a bajnokságnak talán még a várakozásaimat is felülmúlta. Stabilan állok a 3. helyen, ami azért jó, mert azt látni lehet, hogy a bajnoki cím sorsába nem fog más beleszólni, mint a két gigász! Természetesen sportemberként mindig előre nézek, és ez most is így van! Egyrészt mert nem olyan ledolgozhatatlan a hátrány, másrészt meg a cél mindig előttünk van, sosem mögöttünk! Az külön öröm, hogy még mindig az egyik legkevesebb gólt kapjuk, vagyis a hátsó alakzat rendben! Előre sem rossz a kép, de mennyivel nyugodtabban ülnék a kispadon, ha a ziccereknek csak a felét berúgná a csapat! Na de legalább itt az új kihívás. Úgy növelni a hatékonyságot elől, hogy hátul ne sérüljön a stabilitás!

Egy hét szünet következett a bajnokságban, de ezúttal nem volt felkészülési meccs, mert a következő heteink húzósnak tűnnek! Elindult a Magyar Kupa, a második fordulóban már játszanom kellett, 3 napra rá meg már az a Kisvárda következik, akik ellen az első fordulóban kikaptam ugye és az még most is fáj! Na de nézzük a Kupameccset.

Már a sorsolásnál majdnem lenyeltem a kiskanalat, amivel a jégkrémet eszegetve vártam a csapatom ellenfelét. Nehogymár valami könnyed, bemelegítő meccset kapjak… Neeeeeeemmm, egyből a Siófok! Oké, hogy NB.II., de élmezőny! Harcban a feljutásért, ami eleve azt tükrözi, hogy tele vannak lendülettel, önbizalommal! Kicsit tartottam is tőlük! Ciki lett volna az első körben bukni! Miközben vártam a meccs napját és edzettünk, jött a hír, hogy Vignjevicet kirúgta az Újpest és Véber nagyúr lett helyette a főnök! Némileg meglepődtem, de hát az edzők sorsa már csak ilyen… Még a Laurencz Laci bácsi mondta nekem egyszer, mikor ő volt a szakmai igazgatóm, hogy „Zsoltikám kétféle edző létezik. Az egyiket már kirúgták, a másikat majd kifogják!” Ha a fiam nézni fogja a lilák elleni meccset, majd lehalkítom a laptopot, nehogy valami épületes nagy káromkodást halljon a zajmikrofonokból! 🙂

Na de azért eljött az ünnepnap és végül a szokásos hadrendben lépett pályára a csapat! Apró változás, hogy kapuban Tujvel (a modern felfogás szerint az egyik kapus a bajnokikon, a másik kupameccseken ugye) kezdett, illetve Lovric kiesése miatt Kálnoki-Kis kezdett a védelemben Kamber és Frimpong mellett. A meccs laposan folydogált, a Siófok stabilan védekezett, én támadgattam, de a gól nem jött… Hiába a 66-68% között mozgó labdabirtoklás, hiába a 15 lövés (8 kaput találó) 90 perc alatt, maradt a 0-0! Pedig a meccs végén már gyakorlatilag a 3-3-1-3 volt a hadrend és amennyire támadni lehetett, annyira küldtem előre a bandát! A hosszabbításban meg jött az örök törvény! Egy kontra végén a 99. percben betalált a Siófok! Hát… Nem épp irodalmi stílusban kezdtem volna kiabálni, ha a gyerekek már nem aludtak volna, mert már konkrétan este 11 volt. 😀 Aztán jött a 108. perc és jött Ugrai (úgy tűnik azért neki lassan meg lesz a helye ott elől) és Gazdag sarkazós passzát lőtte be a bal alsóba! 1-1! Egy fokkal jobb volt az összkép, de még nincs meg a továbbjutás! A 113. percben aztán jött a rémálom! Káloki-Kis megsérült és le kellett vinni! Na de csere már nem volt, hiszen addigra már mind a 3 friss ember bent volt. Visszaálltunk az óvatos rendszerre és a labdatartásra, és szégyen vagy nem, az eredmény tartás lett a fő cél! 120 perc után jött a büntető párbaj, ami olyan izgalmakat hozott, hogy csak na… A siófokiak kezdtek, egy elrontott tizenegyessel, amire mi válaszoltunk egy góllal! A következő párban meg Ugrai hibázott! Innentől viszont 10-10-ig mindenki beleövöldözgette a sajátját (még Tujvel is), aztán a következő párban a siófoki sporttárs kapufára püfölte, míg Gazdag Dani hajszálpontosan a jobb alsóba küldte a lasztit, így végül 11-10-re nyertünk! A továbbjutás megvolt, de…. Még gyorsan megvártam a következő kör sorsolását, és legnagyobb „örömömre” a szintén NB.II.-es „Kazincbarcelona” lesz az ellenfelem! Azt hiszem a játék úgy van most vele, ha a COVID-19 nem fog rajtam (reméljük így is marad), akkor majd az agyvérzés vagy a szívinfarktus fog majd leborítani! 😀

Nos ilyen izgalmak után vagyunk és várjuk a Kisvárdát! Nem lesz egyszerű időszak ami előttünk van, de ugye tudjuk a lepény hal meg elsőre…