FM20

Kispesten sincs kolbászból a kerítés! – fm20

Ismét eltelt egy időszak a csapat életében az fm20-ban, így megint van miről beszámolni! Az edzés a megszokott menet szerint zajlik, de amint azt az előző részben is említettem, az előre játékban nem vagyok maradéktalanul elégedett, így próbálkozni fogok pár dologgal! Lehetőség bőven volt rá, hiszen egy Diósgyőr elleni bajnoki után 2 hét válogatott szünet jött, majd a Kaposvár ellen folytattuk! Nem mondhatnám, hogy erőltetett menet, így volt lehetőség pár új dologra! Na de menjünk szépen sorba.

Ahogy említettem egy diósgyőri kirándulás várt a csapatra és máris az első változás a támadó szekcióban! Lanzafame „hamis kilences” posztra került, és Ugrai kezdett a befejező csatár helyén! De még hogy? Már a 2. percben gólpaszt adott Gazdagnak, és már vezettünk is! Majd a 9. percben Yaya Touré adott porintos passzt Ugrainak, aki köszönte szépen és máris 2-0! Innentől folydogált a meccs szépen, és bár a 40. percben széptettek a hazaiak, a végén még Banó-Szabó Hidi passzából beállította a végeredményt! 3-1. Ide tartozik, hogy Levkovich 430 perc után kapott gólt! A meccs képe mindenképp beszédes, hiszen folyamatosan 64-66% között mozgott a labdabirtoklásunk, illetve lövésünk is jóval több volt.

Ezután jött a válogatott szünet, így lehetett kísérletezgeni két meccsen is! Előbb a budapesti Gázművek csapata ellen egy új játékrendszert próbáltunk ki. Illetve nem is annyira új, hiszen csak az alap hadrend támadóbb (a valós 3-5-2) alakzatát kezdtük építeni! A 2-0-s győzelem nem mond semmit, de az, hogy megint 40 körüli lövésünk volt, és ebből 20 talál kaput, az már igen! Hogy csak 2 lett ebből gól, az talán annak is köszönhető, hogy ezúttal Lanzafame és Ugrai pihentek, így az elején Hrepka és Cipf, majd a második félidőben két ifista csatár volt pályán. De kiindulási alapnak nem rossz! Ezt követte a Vác jóval erősebb csapata elleni meccs és itt is egy alaposan „B”, de inkább már majdnem „C” sor volt pályán! Az eredmény 3-2 lett, a gólokon Kovács Nikolasz, Banó-Szabó és Kálnoki-Kiss osztoztak! A 3 szerzett gól jó, de a két kapott azt mutatta, hogy bőven van még ezen mit finomítani! Viszont a gólerőssége benne van a formációban! A lényeg mindenképpen az, hogy elkezdődött a taktikai repertoár szélesítése, ami a jövőben jól jön majd mindenképpen!

Innen merítve erőt a tök utolsó Kaposvár elleni haza mérkőzésre, a már szokásos versenyidőszaki edzésmetodika jött, és a 3. helyről nekivágva a fordulónak lehetett is bennünk optimista szemlélet! Mi egy 5-ös veretlenségi, a Kaposvár egy 5-ös nyeretlenségi szériában volt ekkor! Aztán elkezdődött meccs! Ahogy a Diósgyőr ellen is a Lanzafame – Ugrai duóval! Aztán még szinte le sem ültem a kispadra, a hazaiak már vezettek is! Egy bal oldali beadás után Ádám Martin fejelt a kapunkba a 3. percben! Na inne aztán a kaposvári egylet villámgyorsan megvette a Mourinho féle buszt és beparkolta a kapu elé! Ha azt mondom, hogy a szünetig 71% volt a labdabirtoklásunk, akkor képet kaptatok a meccsről! Azonban gólt csak egyet tudtunk szerezni, a 33. percben Lanzafame révén! A szünetben feljebb toltam a csapatot, a lehető legnagyobb előre nyomulást kértem, és gyorsan feljuttatott labdákat, de ez csak arra volt elég, hogy kevesebbet volt nálam a labda, mert vissza esett 64%-ra! Sorozatban maradtak ki a helyzetek, pedig az utolsó 15 percben már gyakorlatilag a 3-3-2-2 alakzat volt a pályán, két csatárral, két támadó középpályással! tehát, amikor támadtunk, akkor biza a 3-1-4-2 rajzolódott ki! Ha az ember lehet csalódott egy meccs után, akkor ilyen után lehet! A játék rendben volt, a helyzetek megvoltak, de mégsem hoztunk el három pontot! A pozitívuma a hétvégének az volt, hogy megmaradt a 3. helyünk és a 30. percben sérülés miatt lecserélt Ugrai a következő héten játékra fog tudni jelentkezni!

HandballTrainer

Sziasztok! Egy a valóságban kézilabdaedzőként tevékenykedő 40 feletti hapsi vagyok, aki szívesen játszik manager játékokat!