Barcelona

Quique Setién: elismerem, hibáztam – Barcelona

Quique Setién első három meccse a Barcelonánál nem úgy alakult ahogy tervezték és a Valencia elleni vereség után sokan aggódnak a csapatért.

Rövid idő alatt Setién a klub több alkalmazottját (igazgatók, edzők, személyzet) is meggyőzte közvetlenségével. A Barca meg van róla győződve, hogy egy keményen dolgozó edzőjük van aki beleillik a csapat elképzeléseibe.

Hétfő óta azt is tudják, hogy alázatos és bölcs. Az első dolog amit a Valencia után mondott: “Hibáztam”

A hibák

Setién szerint hibázott a csapat összeállítással és a taktikával is. Úgy gondolta egy megerősített középpályával (labda szerző játékosokkal), majd kontrollálni tudja a mérkőzést, de nem így alakult.

Megpróbálta megváltoztatni azokat a dolgokat amik szerinte nem működött Ernesto Valverde alatt, több variációt is tesztelt az első három mérkőzésén, közte a 3 védős rendszert Sergi Robertoval.

Az edző megtanulta a leckét, és következményei lesznek a Mestallai mérkőzésnek. A védelemben.. és a középpályán, mert felismerte, hogy nem elégé fizikálisak ott.

A 9-es

Egy óriási probléma nem az Ő sara: hiányzik egy igazi csatár, mint Luis Suárez. Lionel Messi játékához szükség van, hogy valaki középen elvonja a hátvédek figyelmét. Ansu Fati meg nem túl meggyőző jelenleg a jobb oldalon.

Rodrigo leigazolásával és (vagy) Ousmane Dembélé visszatérésével, meg lesz a lehetősége, hogy ezen változtasson.

Eddig a változtatásai nem hozták meg a várt eredményt. Állítása szerint megtanulta a leckét és több ilyen botlás nem lehet.

forrás