Inter

Barella térdét műteni kell

Az Inter fontos három pontot szerzett tegnap a Torino ellen, viszont ez komoly áldozattal járt a sors döntő Bajnokok Ligája mérkőzések előtt. Nicolo Barella térd sérülését műteni kell és ebben a naptári évben már nem léphet pályára.

A korábbi Cagliari játékost az első félidőben le kellett cserélni a jobb térde miatt. Igaz, De Vrij a félidőben azt nyilatkozta, hogy nem tűnik súlyosnak, később Conte is beszélt róla a DAZN-nak.

Barella az Istituto Humanitas di Rozzano-ban átesett a vizsgálatokon a klub az alábbi közleményt adta ki:

“A vizsgálatok a térdsapka tetején károsodást fedeztek fel. Barella artroszkópos műtéten fog átesni, hogy eltávolítsák ezeket.”

A játékos valamikor 2020 elején térhet majd vissza.

forrás Di Marzio