BarcelonaLa Liga

Ter Stegen sürgős megbeszélést javasolt a prágai Bajnokok Ligája mérkőzés után

Az egyik játékos, aki nehezen viselte a Barcelona szenvedését a Slavia Praha ellen, az Marc-André Ter Stegen volt. Köszönhetően a remek védéseinek, a csapat képes volt elhozni a 3 pontot az ellenfelétől. A mérkőzés után viszont szeretett volna egy megbeszélést tartani, hogy megoldást találjanak a hibáikra. ” Mérges vagyok, hogy nem a megszokott színvonalon játszottunk, beszélnünk kell a csapattal és megoldást keresni a problémákra. Nyilvánosan nem fogok ennél többet mondani, egymás közt kell erről beszélnünk.” nyilatkozta a lefújás után.

A német kapusnak azonban nem sikerült a csapattársait is rávenni erre. Az edzőközpontban nyugodt és kellemes hangulat uralkodott. Úgy tűnik a hazaúton lenyugodtak a kedélyek, és még néhány vicces megjegyzés is elhangzott a csapat rossz teljesítményével kapcsolatban. Néhány pillanatig a prágai meccs emlékeztetett az Anfield Road tavalyi rémálmára, amely vereség mély nyomot hagyott a játékosokban. Azonban egy dolog szenvedni a Liverpool ellen, de a viszont Prága nem egy szint velük.

A csapat rossz kedve abban is megmutatkozott, hogy egyikük sem volt hajlandó megállni nyilatkozni a sajtónak, annak ellenére, hogy ez az UEFA által előírt dolog lenne. Még a saját sajtósaik sem erőltették a dolgot. Inkább azzal magyarázták a hiányukat, hogy sok játékost „feldühített” az összecsapás, és ilyen állapotban nem akarnak nyilatkozni. Ami meg Ter Stegen javaslatát illeti egy megbeszélésről, a klub világossá tette, hogy egyhamar nem fog megtörténni.