Real MadridBarcelonaLa Liga

Elmarad az El Clasico

Sem a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF), sem a La Liga nem tartja megfelelőnek a közelgő, október 26.-i időpontot arra, hogy a Camp Nou-ban megrendezzék a szezon első El Clasico-ját. Hivatalosan felkérték hát a Versenybizottságot, hogy változtassák meg a rangadó dátumát.

A helyszíncsere ötletét elvetették

A tegnapi hírek még arról szóltak, hogy a La Liga azzal a javaslattal állt elő, hogy cseréljék fel a két forduló helyszínét. Így most októberben a Barcelona játékosai utaztak volna Madridba, majd március 1.-én lett volna a Camp Nou a helyszín. De ezt a javaslatot mind a Real Madrid, mind az FC Barcelona vezetősége elutasította.

Miután maga a spanyol kormány is kifejezte aggodalmát a jelen körülmények között megrendezni kívánt Clasico miatt, ezért a La Liga most más lehetőség után kell nézzen haladéktalanul. Ezért a Versenybizottsághoz fordult. Maga a Legfelsőbb Sport Tanács a Marca-hoz hivatalosan is eljuttatott állásfoglalásában leszögezte, hogy “Véleményük szerint a La Liga és az RFEF részéről se tartják ésszerűnek a mérkőzést a kialalkult jelenlegi társadalmi és politikai helyzetben megrendezni az előre eltervezett időpontban”- burkolt felszólítás a szervezetek felé, hogy a mérkőzést most nem lehet biztonságosan megrendezni.

Jelen helyzetben elképzelhetetlen ugyanis, hogy a Real Madrid játékosai október 25-én megérkezzenek Barcelonába, a repülőtérről egy hotelbe buszozzanak, ott töltsenek egy éjszakát, majd másnap délben ismét busszal eljussanak a Camp Nou-ig. Sem a katalán rendfenntartó erők, se a Spanyol Nemzeti Gárda nem tudja a kialakult helyzetben garantálni a játékosok és a velük utazó team biztonságát. A több tízezer szurkolóról már nem is beszélve. Ha most megjelenne egy többezer Madrid drukker a városban, kijelenthető, hogy elszabadulna a pokol…

Elnapolt meccsek

A Katalán Labdarúgó Szövetség minden erre a hétvégére meghirdetett futball mérkőzést elhalasztott. De ez nem vonatkozik az első osztályú klubok meccseire, mivel azok a La Liga szervezésében kerülnek megrendezésre. A megoldás a helyszín felcserélése lett volna, amit a La Liga a saját hatáskörében megléphet. De ezt a klubok megvétózhatták. Nem úgy, mint a Versenybizottság döntését. Így amennyiben az a szavazáson úgy dönt, a Clasico el lesz napolva.

Az új időpont december 18., szerda. Ezzel egyetlen gond van, mégpedig, hogy ez az időpontja a Copa del Rey első selejtezőjének. Noha abban a Real Madrid, a Barcelona, a Valencia és az Atletico Madrid nem vesz részt, hiszen alanyi jogon indulnak. Így elvi akadálya nincsen, hogy aznap rendezzék meg a mérkőzést. Bár sose volt még rá precedens, hogy a kupa számára kijelölt időpontban rendezzenek bajnoki fordulót.

A Marca olvasóit az oldal egy interaktív szavazás keretében megkérdezte, milyen megoldást választatának. A szavazók többsége (közel 60%) szerint az október 26.-i dátumon és a Camp Nou-ban tartaná a rangadót. Mások, nem egész 30% véleménye az, hogy más dátum lenne ideális, és a válaszadók legkisebb hányada tette volna át a mérkőzest a Bernabeuba.

A kormány is állást foglalt

Fentebb említettem, hogy maga a kormány is aggodalmát fejezte ki az El Clasico közeli időpontja miatt. És a klubok véleménye, miszerint a helyszíncsere ötletét elutasították, szintén érthető. Hiszen csak a zavargások tevődnének át Madridra is, magára a problémára nem jelentene megoldást. A két örök rivális klub politikailag is jelentős szimbólum. Spanyolországban nem beszélnek arról, hogy a futball nemzeti ügy, mert ott ténylegesen az. A Barcelona csapata jelképezi magát Katalóniát, mindig is állást foglalt a politikában. A Real Madrid mindeközben a kormány, és a spanyol nemzet képviselője mind szimbólumaiban, mind mentalitásában.

Mi az ok?

Na de mi az oka a jelenlegi zavargásoknak? Ehhez egész 2017-ig kell most visszatekintenünk. Katalónai vezető politikusai ugyanis 2 éve, 2017 októberében népszavazást tartottak a függetlenség kérdéséről. És noha ezen a szavazáson csupán a szavazi joggal rendelkezők 43%-a vett részt, a szavazatok 90%-a a Spanyolországtól elszakadásra adta le a voksát. A kormány ezt a népszavazást illegitimnek minősítette, és a politikai vezetőket a múlt héten a bíróság jogerősen elítélte. A kiszabott letöltendő börtönbüntetések súlya 9 és 13 év közötti, egyáltalán nem nevezhető csekély ítéletnek. Ez elleni tiltakozásul vonultak az utcára a tüntetők.

A kialakult kaotikus állapotokra jellemző, hogy maga a katalán kormányzó miközben polgári engedetlenségre szólította fel a lakosságot, később ő vezényelte a helyszínre a Katalán Nemzeti Gárdát. Ahova maga a spanyol kormány is kirendelte a Spanyol Nemzeti Gárdát, de a kettő együttesen sem bír a tüntetők tömegével. Barikádok, úttorlaszok, a karjukon sárga szalagot viselő emberek az utcán. Carles Puigdemont, a katalán elnök Belgiumba menekült, ellene nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Ezen a linken élőben nézhetőek a barcelonai események

A tüntetések és zavargások jellemzőek Katalónia-szerte, de természetesen a fővárosukban, Barcelonában koncetrálódik. Ezért olaj lenne a tűzre, ha most ott El Clasico-ra kerülne sor. A megoldás úgy tűnik, a mérkőzés elhalasztása, bízva abban, hogy addigra helyreáll a rend a tartományban.

Politikailag nem kívánunk és soha nem is fogunk állást foglalni, nekünk a futball a fontos. Az egyetlen, amit szeretnénk-mondhatom egészen bátran mind a két gigász csapat drukkereinek a nevében- ha a mérkőzések biztonságosan, sportszerűen és POLITIKA MENTESEN zajlanának le. Ami tudjuk, sok ország esetében fikció, hiszen csupán a rivalizálás is gyakran vezet szurkolói összecsapásokhoz.

A két spanyol klub két különbőző oldalon áll két eltérő hozzáállással a jelen helyzetben is. Amíg az FC Barcelona hivatalos közleményt adott ki a bírósági ítéletek nyomán, addig madridi részről csupán a játékosok és a rajongók biztonsága a lényeg. Elmondható, hogy a történelem és a politika befolyásolja a labdarúgást és a sportot szerte a világon. Aminek a vesztesei maguk a játékosok és a drukkerek.

Ne feledjük el, hogy sportemberek, egymással rivalizáló de egymást kölcsönösen tisztelő, gyakran egy ország válogatott keretének a tagjai (Horvátország: Rakitic, Modric, a spanyol válogatottról nem is szólva!). A Real Madrid nem lenne az, ami, és a Barcelona se az lenne, ami a másik nélkül. Tömegeket mozgatnak meg, és világszerte hatalmas a rajongótáboruk. Most az összes Barcelona és Madrid drukker nevében írom, hogy bízunk abban, hogy az országban hamarosan helyreáll a rend. Bízunk abban, hogy a hétvégén nem lesz egyetlen futballmeccsen se rendbontás, és békében játszhatnak a csapatok. Reméljük, hogy majd amennyiben sor kerül az El Clasico-ra, az sportszerű és igazán jó futball-párharc lesz. Minden erőszaktól mentes, valódi rangadó-hangulattal és biztonságban.

Amennyiben új hírt kapunk a témában, természetesen a cikket frissíteni fogjuk.

Felhasznált források: Euronews, Marca, 4!, Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, AS, Catalonya.com, Twitter, Médiaklikk), kiemelt kép: marca.com