fbpx
Uncategorized

Szoboszlai – a Liverpool ellen

2019. október 2-án Bajnokok Ligája csoportmeccset rendeztek az Anfielden, a Liverpool és a Red Bull Salzburg futballcsapatok között, ami 4-3-ra végződött a Pool javára. Az utóbbi csapat Szoboszlai Dominikkel a soraiban állt fel, aki jól játszott a mérkőzésen. Nézzük is meg, pontosan hogy.

Az első félidőt egy kis bukdácsolással kezdte, az 5. percben a saját tizenhatosa előtt ügyetlenkedett, de nem lett belőle komolyabb baja a csapatának. Eztán a 13. percben részt vett egy szép, tetszetős passzolgatásban (ő a középpályán ért labdába itt, és passzolt tovább), amiből aztán nem lett komolyabb helyzet. A 18. minutumban aztán jó labdát adott ki a szélre, de ebből sem tudott veszélyeztetni a Salzburg. 11 perc múlva újra villogott, és egy labdát szerzett saját térfelén – az első félidőben főleg a labdaszerzései miatt figyelhettek fel rá. Két minutumra rá történt az első játékrészben elkövetett legnagyszerűbb megmozdulása, kiváló labdát adott csapattársának, ami gólpassznak is beillett volna, azonban Minamino lövését Adrián védte. A 34. percben egy kicsiben elvégzett szöglet variációjában játszott közre, amiből aztán majdnem lesgól született, ám Wöber fejese lesről sem ment be. Még majdnem ugyanebben a momentumban a saját térfelén passzolt ügyesen Wijnaldum mellett. Ezeket még két labdaszerzés követte, egy a 38. percben, a saját tizenhatosának sarkánál, egy pedig a félidő utolsó percében, úgy, hogy jelentős hátrányból indult a Liverpool játékosával szemben.

A második félidő negyvenhetedik percében Robertson átívelését csípte el fejjel, majd két minutumra rá rossz labdát adott Dakának. Az 53. minutumban kitűnően készített le Hwangnak, aki viszont pocsékul találta el a labdát. Pár pillanat múlva a mérkőzés folyamán először ziccerbe került, de rosszul vette át a játékszert, így Gomez menteni tudott előle. A mérkőzés általa csinált legfontosabb tette az volt, amikor az 56. percben gyorsan elvégzett egy szabadrúgást – ő passzolt e szabadrúgásból Hwangnak, aki pedig beadta Minaminonak, aki nagy gólt szerzett. Az 59. minutumban megint ziccerbe kerül, most oldalhálót lőtt. 6 perc múlva nem értették meg egymást Halanddal, rosszul indított. Egyik utolsó cselekedete, hogy egy kifejelt labdát nem tudott elrúgni messzire a 69. percben, és ebből a szituációból gólt kapott a csapata. A 71. percben lejött.

Szoboszlai főleg az első félidőben játszott nagyon jól, szép meglátásai voltak, és sok labdát szerzett meg. A második játékrészben egy kicsit több hibája volt, de így is klasszis megoldást alkalmazott, amikor gyorsan elvégezte azt az ominózus szabadrúgást. Így tovább!