BarcelonaReal MadridVélemény

Hogyan áll a Barcelona és a Real Madrid? Összehasonlítás.

A Real Madrid és a Barcelona örök riválisok. Hazai fronton az utóbbi években a katalánok voltak elég erősen a domináns fél, míg a Királyiak sokkal inkább kupacsapatként értek el sikereket Európában.

Habár az átigazolási időszaknak még közel sincs vége, és még nehéz jósolni a következő szezonra, új rovatunkban kísérletet teszünk arra, hogy felmérjük a sztárklubok keretét, hogy hol, és milyen módon szükséges erősíteni. Elsőként a két spanyol gigászt hasonlítom össze. Habár jelenleg mindkettő, de főleg a Real Madrid átmeneti időszakon megy keresztül, így is az elitbe tartoznak.

Real Madrid

A Blancók óriási offenzívában vannak eddig a piacon, viszont az okuk is megvan rá. A tavalyi szezon katasztrofálisan sikerült. Két edzőváltáson, egy szupersztár elvesztésén és egy trófea nélküli, kellemetlen BL-búcsúval övezett szezonon vannak túl. Ki kell mondani: a keretre már ráfért egy vérfrissítés. A sorozatban megnyert három BL-serleg után már nehéz lehet motiválni a társaságot, valamint biztosan vannak olyan játékosok, akik kicsit kiengedtek.

Ha posztról posztra végigvesszük a Királyiak keretét, kirajzolódik, hogy Florentino Perez stábja okosan igazoltak. Azokat a posztokat erősítették, amire ráfért a frissítés.

A védelem jelenleg felemás. Varane teljesítménye világklasszis, bár Ramos védőmunkájában is benne van még pár év. Habár, mintha már esne vissza a kapitány teljesítménye. A többiek viszont nem feltétlen a Real Madrid szintje. A szélső hátvéd-posztokon viszont bőven megvannak. Ferland Mendy jó alternatívát nyújthat az idősödő Marcelonak, a jobboldalon pedig a Carvajal-Odriozola párosnál jobbat nem lehet elképzelni.

A középpálya viszont elég vékony. Modricnak egyre sürgősebben kellene alternatívát nyújtani, Kroos pedig már lassan 30, ennyi mérkőzés egy szezonban rajta is nyomot hagyhat hamarosan. Isco kérdőjel, hogy marad-e. Ő hol bent, hol kint találja magát a csapatból. Mindenesetre a középpálya az, ahova kell egy kis mélyítés.

A támadósorban még luxusproblémákkal is szembetalálhatjuk magunkat. Benzema megkapta maga mellé alternatívának Luka Jovicot. Ők versenyhelyzetet teremtenek egymásnak, valamint a francia is tehermentesítve lesz. Minőségi igazolás. Hazard személyében pedig a keret megkapta a sztárt, a kulcsjátékost, akire építeni lehet. Persze a széleken Zidane úszik az alternatívákban: Asensio, Rodrygo, Vinicius, Vasquez, Diaz, Bale. Az persze kérdés, ki marad közülük, de a támadófronton nincs gond abszolút.

Barcelona

A Barcelona esete kissé más. Habár zsinórban kétszer lettek bajnokok, de korántsem meggyőző statisztikákkal és játékkal. A mag öregszik, a keret túlságosan függ Messitől, a nagy igazolások pedig nem válnak be.

Kapusfronton itt sokkal jobb a helyzet. Ter Stegen világklasszis, Neto személyében pedig erős alternatívát kapott maga mögé. Ezen a fronton a katalánok egyértelműen a Királyiak előtt állnak.

A védelem a Blancókhoz hasonlóan kissé vékony középen. Piqué már nem lesz fiatalabb, ráadásul sosem voltam a legnagyobb kedvelője. Umtiti sorsa kérdőjel, maradt Lenglet. A széleken viszont komoly a gond. Jordi Alba már nem a legfiatalabb,ráadásul az egyik legtöbb futást igénylő poszton játszik, érdemi alternatíva nélkül. Véleményem szerint csak idő kérdése, mikor kezd meglátszani a testén a folyamatos terhelés. Mellé mindenképpen kell cserét igazolni. Olvasni lehetett Raphael Guerreiro megszerzéséről, de ő a PSG-hez áll közel.

Jobbhátvédben viszont még rosszabb a helyzet. Semedo nem rossz, de elsősorban az alapvetően középpályás Sergi Robertora számít Valverde. Robertoról ki kell mondani: ő nem a Barcelona szintje.

A középpályán sem rózsás a helyzet. A Busquets-Rakitic-tengely egyre inkább öregszik, bár ide érkezik erősítésnek Frenkie de Jong. Ő úgy kell ennek a középpályának, mint egy falat kenyér, rengeteget adhat majd a Barcelonának. Alena és Arthur személyében szintén van két fiatal a posztra, akik óriási tehetségek, mellette Arturo Vidal a mentalitásával sokat tud adni a csapatnak. Ha viszont én lennék a sportigazgató, Rakiticet beáldoznám egy új középpályásért. A horvát már túl van a zenitjén, és embertelen mennyiségű mérkőzést kell játszania évről évre.

A támadószekcióban még mindig Messi az úr, és a Barcelona nagyon függ tőle. Az ő helye viszont mindig érinthetetlen lesz. A bal szél viszont kérdés. Dembelé nem játszik rosszul, bár nagyon fegyelmezetlen, és egy 100 milliós játékos szintjét véleményem szerint nem hozza. Ide lehet a legtöbb pletykát hallani, hogy Neymart/Griezmannt elhozná a klub. Ha valamelyik tényleg érkezne, akkor komoly feladatot adnának az ellenfél védőinek. Három világklasszis támadót szinte lehetetlen egyszerre elvédekezni, így nyertek a katalánok 2015-ben BL-t, az MSN trióval.

Ha már MSN

A Barcelonának meg kell húznia azt, amit a madridiak meghúztak Joviccal. Alternatívát kell kínálni Luis Suareznek. Az utóbbi években szemmel láthatóan visszaesett a teljesítménye, a Barcelona szurkolói fórumait olvasva pedig a rajongók jó része sem elégedett a teljesítményével. A konkurenciaharc, amikor bármelyik pillanatban elveszítheti a helyét, ha nem teljesít, jót tenne neki. Ugyanez igaz lesz Benzemára a másik oldalon.

Összegzés

Még majdnem két hónap hátra van az átigazolási időszakból, egy-egy húzással bármelyik csapat nagyot léphet előre.

Jelenleg úgy áll a Real Madrid, hogy sikerült jelentősen csökkenteni hátrányát a Barcelonával szemben, még ha nekik is vannak fejlesztésre szoruló területük.
A katalánok pedig eddig érdemben nem foglalkoztak azokkal a problémákkal amiért végül a tökéletes szezonjuk kudarcba fordult.

Sokkal kiélezettebb és izgalmas bajnokságot láthatunk majd.