Koulibaly: Sarri egy örült, jó értelemben
Kalidou Koulibaly a The Players Tribunenek nyilatkozott hosszabban, most abból következik egy részlet:
A Napolinál lévő időszakom legjobb része, hogy itt született a fiam. Sose fogom elfelejtni azt a napot, örült egy történet, ami összefoglal mindent a Napoliról.
A feleségem kora reggel már bement a kórházba, este viszont a Sassuoloval játszottunk. A videó elemző szobában a telefonom folyamatosan rezgett. Általában kikapcsolom, de aggódtam a feleségem miatt.
Öt vagy hat alkalommal hívott.
Az edzőnk Maurizio Sarri volt. Nagyon intenzív faszi, szóval nem akartam felvenni. Végül kirohantam és felvettem a telefont. A feleségem: „Sietned kell, jön a fiúnk.”
Odamentem Sarrihoz és azt mondtam: „Uram, elnézést, de mennem kell. Jön a fiam!”
Sarri rám nézett: „Nem, nem, nem. Szükségem van rád este, Kouli. Tényleg kellesz. Nem mehetsz.”
„A fiam születése, Mester. Tegyél amit akarsz. Kapjak büntetést, felfüggesztést, nem érdekel. Megyek.”
Sarri gondterheltnek látszott és elkezdett cigizni. Cigizett és gondolkozott… aztán végre megszólalt: „Oké, oké, menj a kórházba. Viszont vissza kell érned az esti meccsre. Szükségem van rád, Kouli!”
Amilyen gyorsan csak tudtam a kórházba siettem. Ha még nem voltál apa, akkor nem érted ezt az érzést. Nem késheted le a fiad születését. Megérkeztem délben, Istennek hála fél kettőre a kis nápolyi srác megszületett. Seni lett a neve. Ez volt életem legboldogabb napja.
4 órakor Sarri felhívott. A faszi …. meg kell értenetek… örült, jó értelemben mondom.
Azt mondja: „Kouli?! Visszajössz?! Kellesz! Tényleg szükség van rád! Kérlek.”
A feleségem még mindig pihent és valószínűleg neki is szüksége volt rám. Viszont nem akartam a csapattársaimat cserben hagyni, mert imádom őket. Imádom Nápolyt is. Megkaptam a feleségem áldását és a stadionba mentem. Készen álltam játszani, aztán Sarri besétált az öltözőbe és kirakta a kezdőt. Csak néztem… és néztem… és néztem.
A számom nem volt ott.
Aztán megkérdeztem: „Mester! Szórakozik velem?”
Sarri: „Micsoda? Ez a döntésem.”
A cserepadra rakott.
Még csak kezdő se voltam!
„Mister! A fiam! A feleségem! Ott hagytam őket! Azt mondtad szükséged van rám!”
Sarri: „Igen, szükségünk van rád a cserepadon.”
Ekkora felhajtást és nem is kezdek!
Visszagondolva csak röhögök rakta, viszont akkor sirni szerettem volna.
Talán úgy gondoljátok, hogy ez egy negatív sztori. Számomra ez a történtet megmutatja, hogy mit imádok Nápolyban. Ha el kell magyaráznom, akkor úgy se fogjátok megérteni. Ez olyan mintha meg kéne magyarázni a poént. El kell jönnötök a városba és akkor érezni fogjátok. Őrület, igen.