Barcelona: Hónapok óta kapcsolatban állnak Guerreiroval

A katalán Sport értesülése alapján az FC Barcelona kapcsolatban áll a BorussiaDortmund baloldali mindenesével, Raphael Guerreiroval. Miután tavaly nyáron Lucas Digne és Marc Cucurella is elhagyta a gránátvörös-kék csapatot, Jordi Alba a keret egyetlen balhátvédje.

Az újság szerint a Barcelona már hetek óta kapcsolatban áll a francia születésű, de portugál válogatott Guerreiroval. A friss Nemzetek Ligája–győztes játékos szerződése egy év múlva lejár, így a Dortmundnak el kellene adnia. Egybehangzó sajtóértesülések szerint jelezte is a vezetőségnek, hogy nem kíván hosszabbítani, ugyanakkor Brandt, valamint Hazard érkezése óta a klub sem szorgalmazza igazán a tárgyalásokat. A Sport szerint a másik ok a szerződtetés mögött, hogy a Barcelona elveszítette a De Ligtért futott versenyt, így több pénzük maradna balhátvédre.

A Barcelona listáján olyan játékosok állnak még a posztra, mint Filipe Luis, Alberto Moreno, vagy David Alaba, de Guerreiro egészen elöl áll. A sajtóértesülések szerint viszont megakadtak a tárgyalások az átigazolási összegnél. A Dortmund 25 millió Eurót kér, amit viszont a hamarosan lejáró szerződésre hivatkozva a Barcelona nem szeretne megadni.

 

Guerreiro három éve érkezett a Lorienttől, azonban a sok sérülése miatt csak a harmadik szezonjában tudott állandó kezdővé válni. Erényei közé tartozik, hogy nagyon sokoldalú. Technikája és játékintelligenciája miatt legtöbbször szélső-, vagy középső középpályást játszott a Dortmundban balhátvéd helyett.

Forrás: Transfermarkt

Megosztás:
Láttad már?
Cresta Posts Box by CP