UncategorizedÁtigazolási HírekBlogFociHacienda BernabeuLa LigaReal Madrid

WELCOME LUKA JOVIC!

Igyekeztem egy cikkben összeszedni, amit ifjú játékosunkról lehet, vagy érdemes tudnunk.

Isten Hozott Madriban!


Jovic egy szegény családban, egy Batar nevű egy szerény kis faluban nőtt fel Bijeljinától 14 mérföldre. A politika és a háború hatását, a provokációkat a családja is elszenvedte. Bosznia Hercegovina instabilitása miatt édesapja nem igazán tudta labdarúgóként a családját anyagilag stabilan eltartani, így amatőrként játszott csak, és a fiában szerette volna folytatni a pályafutását, mindannyiunk nagy szerencséjére. A kis Luka növögetett, és más játéka nem lévén, rúgta a labdát. 5 éves volt mindössze, amikor az édesapja elvitte az első edzésre, majd 2005 és 2014 között a Crvena Zvezda akadémiáján nevelkedett, majd itt lett profi. Nos, már itt kitűnt a társak közül szenvedélyes játékával. Ez az utánpótlás nevelő klub lett az otthona 12 éves koráig. Mielőtt édesapja elvitte volna oda a fiát, megtanította neki, hogyan tudja használni a bal lábát is az eredetileg jobb lábas Luka, ismét hála a papának! Jovic kiemelkedett az ifjúsági csapatok kupáin, már ekkor nagy jövőt jósoltak neki. 2015-ben aztán egy eset próbára tette őt és a családját: megfenyegették ugyanis a családját, hogy ha nem fizetnek a zsarolónak, az eltöri Jovic lábait. Szülei természetesen azonnal a rendőrséghez fordultak, akik szerencsére elfogták a gyanúsítottat, így sose derül már ki, vajon mennyire volt komoly a fenyegetés, és tényleg képes lett volna valaki ártani neki?
Tizenévesen Ibrahimlovic és Radamel Falcao voltak a példaképei. Annyira, hogy az első Facebook profilján a nevüket a saját neve mögé írta zárójelben. 16 éves korában a Red Star-hoz került, és itt tűnt fel az európai klubok játékos megfigyelőinek a fiatal tehetség. 2016-ban a Benfica szerződtette le, és nagyon fiatalon a labdarúgó csillagok közé csöppent. Ez egy kicsit meg is akasztotta a pályafutását, hiszen egyik napról a másikra egy teljesen új környezetben találta magát. Lassan aztán beleszokott a profik felnőtt világába. Ráadásul a Football Leaks is jelentéseket készített, amelyek a szerződésére tettek célzásokat. Ha nem is sarazódott be, de nagyon megviselték a történtek.
Sok hölgyet érdekel az is, ki a barátnője Luka Jovicnak? Nos, a hölgy neve Andjela Manitasevic, és Luka és közötte más a Red Star-os idők óta tombol a szerelem, mára a felesége, és gyermeke anyja. Így a jóképű fiatalember szíve mondhatni, hogy elég komolyan foglalt.


Na de vissza a karrierhez. 2017 nyarán került az Eintracht Frankfurthoz 2 évre kölcsönbe. Itt aztán nagyon hamar kezdte magát a szurkolók agyába és szívébe belevésni. Ugyanis 2017 augusztusában már bemutatkozhatott. 2018 áprilisában pedig a Schalke elleni találatával döntőbe lőtte a csapatot a német kupában. Aztán idén októberben a Forftuna Düsseldorf elleni emlékezetes 7-1-re záródó mérkőzésen 5 (!) gólt szerzett! Ő lett az első szerb, aki mesterhármast ért el a német élvonalban, és a legfiatalabb, aki egy bajnokin 5 gólt szerzett.
Mindeközben a válogatott is számított a játékára, már az utánpótlás válogatottban szerepet kapott természetesen. Tagja volt a 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon részt vevő keretnek, amely az elődöntőig jutott. 2018 májusában bekerült a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra utazó válogatott keretbe, Június 4-én a Chile elleni barátságos mérkőzésen a 84. percben Aleksandar Mitrović cseréjeként debütált a válogatottban.


Innen pedig tudjuk a mese folytatását. Luka Jovic 60+5 millió euróért a tegnapi napon a Real Madrid játékosa lett, és egyből 6 évre, 2025-ig szóló szerződést írt alá a klubbal. Mind a Real Madrid, mind a játékos egyaránt biztos lehet benne, hogy jó üzletet kötöttek. Hölgyeim és Uraim! Én tudom, sokan azt mondják, hogy egy ilyen fiatal, ilyen keveset megélt, alig pár éve az élvonalban szereplő, és ha csak „egyszezonos”?… Nem. Luka Jovic az egyik legjobb dolog, ami történhetett a Real Madriddal azóta, hogy a 13. BL címét megszerezte. Ez a fiatalember tele van motivációval, tele van erővel, gyorsasággal, simán lekőröz sok vele egykorú tehetséget, és egy olyan szakmai stáb kezei között, mind akik Madridban veszik a szárnyaik alá, csak felfelé fejlődhet.


Na, jó, néhány számadat végezetül róla a statisztika-függők kedvéért:

  • eddig 48 tétmeccsen 27 gólt szerzett a 2018-2019-ers idényben
  • kétszeres szerb bajnok a Crvena Zvezdaval
  • kétszeres portugál bajnok a Benficaval
  • német kupagyőztes az Frankfurttal
  • portugál kupagyőztes a Benficaval
  • portugál szuperkupa győztes a Benficaval
  • portugál ligakupa győztes a Benficaval
  • Született: 1997. december 23.
  • Születési hely: Bijeljina, Bosznia-Hercegovina
  • Poszt: csatár
  • 181 cm magas, 79 kiló

Jovic csapatai:
2014–2016 Crvena Zvezda 42 (12)
2016– Benfica 2 (0)
2016–2017 Benfica B 18 (4)
2017–2019 → Eintracht Frankfurt 49 (25)
2019 Eintracht Frankfurt 5(0)
2019– Real Madrid 0(0)

Válogatottság
2014–2015 Szerbia U17
2014–2016 Szerbia U19
2015– Szerbia U21
2018– Szerbia