La Liga

Tebas: „15 napon belül egyeztetünk a Kormánnyal, hogy mikor tudjuk a szurkolókat is beengedni a stadionokba”

Egy a nemzetközi sajtónak adott sajtótájékoztatón a La Liga elnöke, Javier Tebas a szurkolók visszaengedésének lehetőségéről is beszélt. Spanyolország Kormánya május eleje óta fokozatosan enyhített a világjárvány miatt bevezetett kényszerintézkedéseken.

Az enyhítések hatására tudott a La Liga is visszatérni, most pedig annak a lehetőségét is vizsgálják, hogy a még hátralévő meccseket is szurkolók előtt játszhassák a csapatok.

„A járvány nagy léptekkel esik vissza, a hatóságok pedig új szabályozásokat vezetnek be annak érdekében, hogy a szurkolók újra birtokba vehessék a stadionokat.” – mondta Tebas a sajtótájékoztatón.

„10 – 15 nap múlva már leülhetünk a Kormánnyal tárgyalni a lehetőségeinkről. Természetesen nem a teljes kapacitásra kell egyelőre gondolni, és rengeteg óvintézkedést kellene bevezetni ehhez. De úgy gondolom, hogy 10 vagy 15%-os kapacitás egyes helyeken már nagyszerű lenne.”

Adam

Szia! Ádám vagyok, a Keresztlabda szerkesztője. Hiszek abban, hogy a tanulás lehet játék, és egy jó kvíz a legjobb napi agytorna. Azért hoztam létre ezt a felületet, hogy egy kis vidámságot és 'aha-élményt' csempésszek a mindennapokba. A Keresztlabdán a legizgalmasabb fejtörőket és teszteket gyűjtöm össze neked – a focitól a filmművészetig –, hogy tesztelhesd a tudásod, vagy versenyezhess a barátaiddal.