Napi Érdekességek

Napi érdekességek: 11 napig utaztak egy hajó kormánylapátján, a hajuk szála sem görbült

Amíg egy átlagember jegyet vált a közlekedési eszközökre, ha el akar érni A-ból B-pontba, és (többnyire) kényelmesen várja végig az utazást, addig három nigériai férfi úgy döntött, hogy potyautas lesz. A napi érdekességek következő rovatából megtudhatod, hogy célba értek-e!

Az Alithini II nevezetű olajszállító hajó november 17-én hagyta el Lagost, Nigéria városát, és kezdte meg a közel 3000 mérföldes utazását egyenesen a Gran Canaria állambeli Las Palmasba, a Kanári-szigetek legnagyobb városába. Elsőre ebben nem is volt semmi szokatlan, mígnem a partra érkezést követően, a spanyol parti őrség fel nem fedezett három potyautast, akik a hajó kormánylapátján ültek. Habár úgy tűnt, hogy csodával határos módon túlélték a 11 napig tartó utazást, a biztonság kedvéért kórházba szállították őket, mivel enyhe kiszáradás és hipotermia jeleit mutatták. Az pedig, hogy ennyivel megúszták, már önmagában véve is hihetetlennek tűnik tekintve, hogy milyen messze van egymástól a két kikötő és a hajó az út során egyszer sem állt meg.

Txema Santana, a kanári-szigeteki hatóságok migrációs tanácsadója azt nyilatkozta, hogy nem ez az első eset, és valószínűleg nem is az utolsó, de az utasok nem mindig ilyen szerencsések. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint idén több mint 165 000 bevándorló érkezett Európába, akik közül sokan menedékjogot kértek, ami a legmagasabb szám 2017 óta, amikor is 187 499 főt regisztráltak. A legtöbb menedékkérő szárazföldi utakon érkezik, átkelve a Balkánon, és Európán keresztül nyugat felé haladva. Sokan azonban még mindig a tengeren próbálkoznak, általában összeeszkábált, ingatag csónakokon hánykolódva, de a felfújható példány sem ritka jelenség. Az átkelőhely azonban roppant hosszú és veszélyes – tavaly 1126 haláleset regisztráltak, egy több tucat ember pedig egyszerűen felszívódott a Kanári-szigetekre vezető útvonalon.