fbpx
Napi ÉrdekességekTények

Az Apollo-11 számítógép memóriája meg sem közelítette egy okostelefonét – Tudástár

Holdra szállni nem éppen egy hétköznapi feladat – nagyon komoly számítástechnikai háttér szükséges hozzá. A NASA azonban az 1969-es űrküldetést olyan hardverrel hajtotta végre, amivel a mobilunk ma már meg sem moccanna.

Tudástár

Az Apollo-11 közel 30 kg-ot nyomó fedélzeti számítógépe még nem rendelkezett szoftvert tároló merevlemezekkel, így a beépített memóriája (ROM) csupán 74 KB volt, a RAM pedig valahol 4 KB körül tengődött. Összehasonlításképp: egy átlagos okostelefonba már 4-8 GB RAM, és 16-128 GB ROM kerül. Ez tehát több milliószorosa is lehet az említett tárolókapacitásának.

Meglepő érdekesség, hogy a beépített ROM itt egy ún. szövet-memória volt, ami apró ferritgyűrűk köré szőtt rézhuzalokból állt. Ezen tárolták az AGC (Apollo Guidance Computer) programot, ami gyakorlatilag az egész rendszer lelke volt: rá lehetett bízni a navigációt, és a bonyolult számítások elvégzését is. Az elképzeléssel ellentétben azonban a programot nem egy pendrive segítségével rakták rá, hanem idős textilipari hölgyek szőtték bele – méghozzá hónapokon át. Innen ered a LOL (=Little Old Lady Memory) elnevezés is. A magon áthaladó rézhuzal volt a bináris 1, a kikerülő pedig a 0. A fedélzeti számítógép pedig az információkat bináris kódok formájában dolgozta fel.

Habár a rendszer meglehetősen egyszerűre sikerült, hibabiztosra tervezték, am valljuk be nem hátrány, ha több 100 ezer km távolságra repítünk ki embereket a Holdra.