Napi ÉrdekességekTények

A világ 3. legnagyobb hajóroncstelepe, ahol nem éppen leányálom a munka – tudástár

Pakisztánban található a világ egyik legnagyobb hajóbontója, ahol akár évi 1 millió tonna fém is megfordulhat a munkások keze között. 

Tudástár

A leselejtezett, használhatatlan hajók nagy része ázsiai bontókban köt ki, ott ugyanis jóval olcsóbb a munka, mint bármelyik más európai telephelyen. Gadani a mai napig közkedvelt színtere a bontásnak, és számos profitorientált vállalat használja ki ezt a lehetőséget. Az utolsó útjára eresztett hajóóriások itt lelnek végső nyugalomra, hiszen a bontás után újrahasznosításra kerülnek. A hajóbrókerkedés egy logikus lépésnek is hangzik, egészen addig, amíg nem nézünk be a kulisszák mögé.

A hajóbontás nem véletlenül vált az egyik legveszélyesebb munkává, hiszen gyakran halálos kimenetelű balesetek is történnek. A Gadani roncstelepen átlagosan 10-15 ezer munkás dolgozik, – heti 7 napon át – olyan embertelen körülmények között, amelyet egy átlagember el sem tudna képzelni. Többségük szerény anyagi háttérrel rendelkező kétkezi munkás, akiknek még az éhbér is megéri a kockázatot, hiszen gyakorlatilag ez az egyetlen munkalehetőség a környékén. A hírhedt hajótemetőben puszta kézzel esnek neki a roncsoknak, bármiféle munkavédelmi eszköz és mászófelszerelés nélkül. Arról nem is beszélve, hogy még tiszta ivóvíz sincs, és a roncsokból kikerülő veszélyes hulladékokkal, korrodált anyagokkal is számolniuk kell.

Meglepő érdekesség, hogy még ezek ellenére sincs hiány a munkaerőből, és a bátor vállalkozók, reggelente szinte hemzsegnek Gadani homokos tengerpartján.