BarcelonaJuventus

Suarez, az olasz vizsga, és az egyezség a Juve ügyvédjével

Az egyezség: minden külföldi játékos, akinek le kell tennie az olasz állampolgársági vizsgát a Perugai egyetemen fogja megtenni, ezt a Juventus ügyvédje ígérte meg. Legalább három telefonhívás volt Maria Turco ügyvéd és az egyetem igazgatója, Simone Olivieri között, akik Luis Suarez olasz tesztjéről tárgyaltak, ami ahhoz kellett, hogy a Juve le tudja igazolni a Barcelonától. Erre koncentrál a Guardia di Finanza korrupció elleni ügynökségének nyomozása, de egyben a sport ügyészség is figyel. Megpróbálnak minden kapcsolatot felderíteni szeptember 17-ig, amikor Suarez lerakta a B1 szintű olasz nyelvvizsgát, ami iszonyatosan fontos volt ahhoz, hogy sikerüljön a leigazolása, hiszen a Juve ekkor már megszerezte az amerikai Weston McKenniet és a brazil Arthur Melot.

A közvetítő

Szeptemberben Olivieri az egyik barátján keresztül kapcsolatba került egy török ügyvéddel, aki Luigi Chiappero ügyvédi irodájában dolgozik. Chiapparo egyben a Juventus ügynöke. Ezután sorozatos telefonhívások alkalmával megbeszélték, hogyan bonyolítsák le a vizsgát, mert sietniük kellett, hogy Suarez annak ellenére időbe megkapja a papírokat, hogy nem tud olaszul. Természetesen a feleknek fogalmuk se volt, hogy a hatóságok lehallgatták beszélgetéseiket.

Az ellenérték

Az ügyvéd megígérte Olivierinek, hogy minden nem EU-s játékost, akinek szüksége lesz az olasz vizsgára, az egyetemre fogják vinni. Ezért cserébe azt kérték, hogy Suareznél minden felmerült problémát oldjanak meg. Ez kimeríti a korrupció fogalmát. Az igazgató volt az, aki a folyamat minden elemét ellenőrizte.

Az előre hozott teszt

A B1-es nyelvvizsga teszt szeptember 22-re volt kiírva, de az ügyvéd kérésére ezt előbbre hozták, és szeptember 17-én tartották meg. A ‘színlelt’ vizsga, legalább külcsínben úgy nézett ki, mint egy rendes, 4 másik vizsgázónak is előbbre tették, így nem csak Suarez vett részt rajta. Stefanio Spina és Lorenzo Rocca tanárok megjegyeztették a játékosokkal a válaszokat, aki aztán a vizsgán visszamondhatta, mint egy verset.

Videó

A vizsgát videóra rögzítették, és a nyomozás aktáihoz csatolták. A rendőrség gazdasági és pénzügyi egysége már régóta figyelte az egyetemet. Dokumentálták mi történik a tanteremben, ahogy a vizsgáztatók az előre megegyezett kérdéseket teszik fel, és Suarez az előre megtanult válaszokat mondja vissza annak ellenére, hogy nem tud olaszul.

Ügyészség

A következő órákban a perugai ügyészség továbbítani fogja az aktákat a szövetségi ügyészségnek, akik majd eldöntik, hogy történt-e valamiféle sport vétség és megállapítják, hogy a résztvevő felek milyen mértékben felelősek érte. Fontos lesz kivizsgálni az ügyvéd Turco és a Juventus szerepét is, mert ők irányították a tárgyalásokat és meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a klub tudott-e a szóbeli egyezségről. A nyomozókat aggasztja Suarez szerepe is: magyarázatot kell adnia arra, hogy ki beszélt neki a folyamatról és a vizsgára felkészülésről.
Suarez reakciója a nyomozás szerint az volt: “Lebuktunk?!”

A cikk a Corriere della Sera hasonló című írásának fordítása.