Julen Lopetegui és a Bayern elleni csata.

A Sevilla edzője, Julen Lopetegui egy interjút adott a Diario de Sevilla – nak, azelőtt mielőtt Szeptember 24-én Super kupa döntőt játszanak Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban, a Bajnokok Ligája és a Német bajnokság győztese Bayern München ellen.

A Sevilla edzője, sosem felejti el, hogy négy hete mit ért el Kölnben, az Inter ellen. A spanyol szakember szerint, a Kölni örömkönnyei, továbbra is frissek. ”A Futball nem tartozik nekem semmivel, éppen ellenkezőleg, sokat köszönhetek a futballnak, ez az életem.” Zárta mondandóját a spanyol edző.

Julen Lopetegui az Európa Liga ünneplése közben.

Kevés Pihenés

”Nyolc játékosunk van, akik csak öt napot pihentek, a többi pedig gyakorlatilag tizenkét napot. Ez némileg bonyolult és még inkább érdekes a szezon intenzitásával kapcsolatosan. Kicsit aggódóm a fizikai aspektus miatt, de nézzük meg, hogyan vagyunk képesek felkészülni és nagyon fontos a mentális szempont is.”

A Bayern elleni döntő

‘Szánt szándékkal megyünk, hogy egy olyan nagy nagy riválissal versenyezhessünk, mint a Bayern. Számomra ők jelenleg az elmúlt év legjobb csapata Európában, nagyon megérdemelten elnyerve azt a három címet, amelyben versenyben voltak.

Egy hosszabb sablon

Szükségünk van egy kezdő tizenegyre, hogy minden versenyre, versenyképesek legyünk, és összetett lesz. Az Európa Liga kezdete különbözik a Bajnokok Ligája indulásától. A Bajnokok követelménye valamilyen módon kevesebbet enged meg, nem merek tesztszámot mondani, de igen kevesebb váltakozást, és ebben az esetben rendelkeznünk kell azzal a háttérrel, hogy saját csapatunkon belül versenyezhessünk minden versenyen.