ArsenalÁtigazolási HírekPremier League

Arsenal: Bejelentették Gabriel Magalhaes leigazolását

Az Arsenal ma délután hivatalosan is bejelentette a Lille védőjének, Gabriel Magalhaesnek a leigazolását.

A 22 éves brazil védőért 27 millió fontot fizettek az Ágyúsok. Többek között a Napoli és a Manchester United is szívesen leigazolta volna Gabrielt, de végül az Arsenal lett a befutó. Így Ő a londoni csapat második nagy igazolása idén nyáron Willian után, aki ingyen érkezett a Chelseatől.

A brazil tehetség az előző szezon során 34 mérkőzésen kapott szerepett a Lillenél, köztük a 6 Bajnokok Ligája mérkőzésen is.

Mikel Arteta üdvözölte Gabrielt a csapatnál.

“Üdvözöljük Gabrielt az Arsenalnál. Neki számos olyan képessége van, ami lehetővé teszi, hogy erősebbé váljunk védekezésben és csapatként is.”

“A Lillenél már bebizonyította, hogy Ő egy olyan védő, akinek számos kiemelkedő képessége van és alig várjuk, hogy mégjobbá váljon Arsenal játékosként.” – fejezte be Arteta.

Az Arsenal technikai igazgatója, Edu is nagy örömmel köszöntötte Gabrielt.

“Boldogok vagyunk, hogy leigazolhattuk Gabrielt. Már egy ideje figyelemmel kísérjük és sok klub szerette volna megszerezni. Így büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megegyeznünk a Lille-lel és magával a játékossal is.”

“Gabriel magas minőséget képvisel, Mikel és az edzők alig várják hogy beépítsék a csapatba.”

Forrás: Arsenal.com