Foci

Bergwijn, Depay, Malen – a PSV legjobb nevelései

A PSV egylete szebb napokat is megélt már, azonban méltán híres utánpótlásával és a feltörekvő generációjával visszakerülhet Hollandia trónjára az eindhoveni banda. Összehordtuk a jelenlegi keret legjobb saját nevelésű és felfedezett játékosait, valamint az egykori PSV-akadémistákat is felsorakoztattuk – csak hogy még inkább látszódjon, milyen fantasztikus futballistákat szolgáltatott az európai topfutballnak a De Herdgang. Nesze neked, La Masia!

Ez a cikk eredetileg a focijava.hu oldalon jelent meg.

Klaas-Jan Huntelaar

Sol Campbellben, Luis Figóban és Huntelaarban van valami közös. Mindhárman játszottak az ősellenségnél – ahogy számos más játékos. Talán kevesen tudják, az Ajax és a Schalke (egykori) ásza a PSV-nél kezdett el profi körülmények közt a labdával foglalkozni. Nevelőegyesületétől a Heerenveen felé vette az irányt, majd jött az Ajax, ahol 3 észbontó szezont töltött el. Kíméletlen befejezéseit kamatoztatta még a Real Madrid, a Milan és a Schalke tizenegyében is, ám arról se feledkezzünk meg, hogy hétszeres gólkirály, emellett a hollandokkal szerzett két VB-érmet. A PSV meg hoppon maradt…

Memphis Depay

Pimasz cselek, önbizalom-dús játék és fergeteges lazaság. Nagyjából így lehetne egyszerűen jellemezni Depay eindhoveni időszakát. A Man. United pedig nem teketóriázott sokat, kipergette a holland fiúért a 28 milliót, ám Anglia már kevésbé ízlett neki, és kezdett elszaladni vele a ló. Az újjászületés Lyonban jött össze, az OL-ben Memphis ismét beülteti a hintába a védőket. Hollandia cselgépe, a Lyon kapitánya – várjuk, mikor lesz megint topligában…

Ibrahim Afellay

2011-es Barcelonához igazolásával azon holland spílerek táborához csatlakozott, kik a játszottak a katalánoknál. Ellentétben a többséggel, Afellay nagy csalódást okozott: a PSV gárdájába üstökösként robbant be, bődületesen nagy ígéretnek tartották – de megmaradt annak. A nagy elvárásokat nem bírta el, folyamatosan csak süllyedt lefelé. Miután már a Stoke Citynek sem kellett, haza jött a PSV-be. Viszont az akadémia újfent jó munkát végzett.

Steven Bergwijn

Sokban hasonlít Memphis Depayra a 22 éves holland szélső, ámde neki eddig jól alakul angliai karrierje: első összecsapásán rögtön egy bombagólt firkantott a City hálójába. Azóta sem gyengélkedik a Tottenhamben. A sajtó évekkel ezelőtt is szinte tényként közölte távozását a farmerektől, de jól döntött a maradást illetően. Bergwijn a támadószekción belül szinte bárhol bevethető; az Eredivise-ben mindenkit leigázott, nagy jövőt jósolnak neki.

Patrick Van Aanholt

Sosem tartották egy marha jó védőnek, sosem tartozott a világ élvonalába. Ugyanakkor a Crystal Palace-os mutatványaival kiérdemelte helyét a listánkon. 2007-ben nevelőegyletétől megszerezte a Chelsea az ekkor még U17-ben focizó fiatalt. Itt belekóstolhatott a londoniak kölcsönadási rendszerébe, végül a Sunderland lett az első állandó csapata. A Palace és Hodgson felkarolta, most egy stabil pont a piros-kékek amúgy is stabil védelmében.

EINDHOVEN JÖVŐJE

Cody Gakpo

Minden edző álma egy olyan tehetséges támadó trióval dolgozni, mint az Ihattaren, Gakpo, Malen hármas – ősszel még ennek tetejébe ott volt Bergwijn is. Cody Gakpo talán a legkevésbé felkapottabb, de ez persze nem lesz így sokáig: a PSV utánpótlás-ranglétráját végig járta, a mostani szezonban pedig egyfajta csodacsere titulust töltött be. Hihetetlen potenciál rejlik benne, a technikás játékos hamarosan csapata sztárja lehet.

Mohamed Ihattaren

Állítólag a Manchester City már február óta szeretné leigazolni a holland csodagyereket, ami egyáltalán nem lenne egy rossz vásár. Kiszámíthatatlan cseleivel bejátszotta magát a PSV középpályájára, Malennel és a többi ifjúval pedig remek összhangban játszott egész szezonban. Bár viszonylag fiatal még ahhoz, hogy az elitbe szerződjön, ő lehet a következő nagy durranás a topfutballban.

Donyell Malen

Hanem Malen esetében egy kifejlettebb játékosról van szó. Klubja 2018-ban meglehet, története egyik legjobban kifizetődő vételét vitte nyélbe, amikor a holland csatár játékjogát 600 ezer euróért vette meg az Arsenaltól. Azóta folyamatosan száguld előre, 14 bajnokin 11-szer zörgette meg a hálót, ám a tavalyi számai sem rosszak. Ha nem is marad sokáig, a csapat simán elpasszolhatja 50-60 millióért is.

Denzel Dumfries

A PSV Eindhoven a játékosok felfedezésében is a topon van. Tökéletes példa erre a csapatkapitány, Denzel Dumfries. Egy évnyi ígéretes heerenveeni teljesítmény után szerződött a Phillips Stadionba. A jobbhátvéd nagy harcos hírében áll, aki igazi vezérként szerel, irányít és érkezik a támadással. Plusz kilencszeres holland válogatottnak mondhatja magát.

Ritsu Doan

A Groningen nagy reménysége a szezon elején csatlakozott a Pihillips-gárdához, vannak, akik máris az új Shinji Kagawát látják benne. Nagy bátorság volt Doant hirtelen bedobni az európai futballba, ámbátor remekül játszik, az első PSV-s szezonjában megmutatta tehetségét. A holland foci felkarolta, most rajta a sor.

Jeroen Zoet és Sam Lammers

Őket ugyancsak meg kell említeni, hiszen mindketten saját nevelésű spílerek. Előbbi jobb formának is örvendett már karrierje során; évekig első számú kapusként vitézkedett eindhovenben, hanem az idei kiírás szenvedősnek bizonyult Zoetnak. Ami Lammerst illeti: a PSV centere nem kapott eddig számottevően sok esélyt, viszont a Heerenveennél kölcsönben nagyon ment neki. Akár Malen utódja lehetne.

Noni Madueke és Michael Sadilek

Mindkettejük előtt nagy jövő állhat. Madueke az angol utánpótlás legújabb üdvöskéje, akinek 18 évesen immár majdnem 5 millió a piaci értéke. Sadilek személyében egy szorgos középpályást ismerhetünk meg, a cseh a klub egyik féltve őrzött gyémántja. Az ő példájuk szintén kiválóan illusztrálja: a PSV-nél mindig jön a minőségi utánpótlás.

További focis cikkeket a focijava.hu oldalon találsz.

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Getty Images

Foci Java

https://focijava.hu