BarcelonaLa Liga

Barcelona: 2014 nyara óta nem érkezett igazi erősítés

2014 nyara volt az utolsó alkalom, amikor a Barcelona első számú csapatát sikerült megerősíteni. Akkor 165 millió eurót költött a klub többek között Suarezre, Ter Stegenre és Rakiticre. Azóta a katalánok 800 milliót költöttek új játékosokra, akik közül egynek sem sikerült az első csapat meghatározó játékosává válnia.

A mostani csapat kulcsjátékosai már a 2015-ös hármas győzelemnél is a Barcelona játékosai voltak. A Piqué – Busquets – Messi – Suarez gerince a csapatnak már a 30-as éveiben jár, és egyenlőre tervben sincs senki, aki átvehetné a posztjukat.

2016 nyarán 125 millió eurót költöttek Andre Gomes, Paco Alcacer, Samuel Umtiti, Lucas Digne, Jasper Cillessen és Denis Suarez játékjogára. Egy évvel később Neymar távozott Párizsba, a Barcelona pedig kapott érte 222 milliót, csakhogy utána elköltsenek 375 milliót Ousmane Dembele, Philippe Coutinho, Paulinho, Nelson Semedo, Yerry Mina, Gerard Deulofeu és Marlon megszerzésére.

2018/19-es szezonra a katalánok ‘csak’ 129 millió eurót fordítottak. Malcom, Clement Lenglet, Arthur, Arturo Vidal és Jeison Murillo érkezett. Az idei idényben már 273 milliónál tart a számláló. Ezt az összeget Antoine Griezmann, Frenkie de Jong, Martin Braithwaite, Neto, Junior Firpo, Emerson és Marc Cucurella szerződtetésére fordították.

Ennyi pénzt költöttek 30+ új játékos megszerzésére, és közülük egy sem lett igazán sikeres Barcelonában. Ez a klubvezetésen belül húzódó problémákra utalhat, amit a jelenlegi vezetés továbbra is félremenedzsel.