Atletico MadridLa Liga

Atletico Madrid: Renan Lodi tesztje pozitív

Szerdán az Atletico Madrid játékosai és személyzete is átesett a koronavírus kiszűrésére irányuló tesztelésen. Ennek a tesztnek az eredménye lett pozitív Renan Lodi esetében.

A Globoesporte és a Marca is úgy értesült, hogy a kétféle vizsgálat egyik eredménye lett pozitív. Két különböző vizsgálatot végeznek el a La Liga sportolóin, egyik a szerológiai vizsgálat (vért vesznek a játékosoktól, azt vizsgálva, hogy a szervezetükben vannak-e antitestek). A másik tesztelésen pedig torkukból és orrukból vett minta vizsgálata pedig arra irányul, hogy élő -vagyis fertőző – vírus található-e a szervezetükben.

Lodi esetében ez a második minta adott pozitív eredményt. Ezért jelenleg saját otthonában folytathatja az edzést, majd a vizsgálatot néhány nap elteltével megismétlik. Amennyiben megint pozitív lesz az eredmény, 72 óra elteltével újabb teszt következik, és így tovább, mindaddig, amíg negatív eredmény nem születik.

Lodi korábban is pozitív eredményt produkált, de ő az egyetlen a 10 olyan Atletico játékos közül, akik korábban fertőzöttek voltak, és a szervezetében a vírus még mindig kimutatható. A jó hír az, hogy a vérviszgálat az antitestek jelenlétét is kimutatta, vagyis a gyógyulás útjára lépett.

Amint a későbbi eredménye negatív, úgy csatlakozhat majd Simeone többi játékosához, és megkezdheti a felkészülést a bajnokság folytatására, ami kiszivárgott hírek szerint június 20 és július 26 között fog szombat-vasárnapi és kedd-szerdai fordulókkal befejeződni.

Forrás:Marca, kiemelt kép: fcbarcelonaforum.com.