FociLiverpoolPremier League

Mané, aki mélyszegénységből profivá nőtte ki magát (történet)

Jelenleg a Liverpoolt erősítő támadóklasszis Mané, egy Szenegáli, közel 2000 lélekszámú kis faluban született, Sedhiouban.

Sadionak nagyon nehéz körülmények között kellett felnőnie, hiszen a szüleinek nehézséget okozott Őt és számos testvérét eltartani. Még arra sem volt pénz, hogy iskolába járhasson, emiatt Mané minden szabad idejét az utcán töltötte, ahol a pajtásaival rúgta a bőrt.

Mané elmondása szerint már ekkor arról álmodott, hogy egyszer a Premier League-ben tehesse ezt meg, de nem gondolta volna, hogy sikerül teljesítenie az álmát.

Mané szülei nem igazán kedvelték a focit, emiatt próbálták meggyőzni Sadiot, hogy találjon más elfoglaltságot magának. Később azonban rájöttek ők is, hogy a kis Mané erre született, jobb dolga nem is akadhatna. Mané nagyon tehetséges volt és az egész kis szenegáli falu, mintegy 2000 fő pénzgyűjtésbe kezdett, hogy megvalósíthassa az álmát.

Mané 15 éves volt amikor próbajátékon vett részt Dakarban. Szakadt cipőben játszott, de lenyűgözte a csapat edzőjét, aki azonnali hatállyal felvette az akadémiájába.

Metz 2011 januárjában igazolta le Sadiot, fél év múlva a Salzburg 4 millióért megvette az afrikai tehetséget. Az osztrák élvonalban 86 meccsen 45 gólt lőtt és 32 gólpasszt osztott, emiatt az európai élcsapatok figyelmét is sikerült magára vonnia.

2 év múlva 23 millió euró ellenében igazolta le őt a Premier Leagueből a Southampton, és ekkor elmondhatta magáról, hogy teljesítette az álmát. Itt is két évet töltött el Mané, ez idő alatt bebizonyította a rajongóknak, hogy magas szinten is képes megállni a helyét. Az angol csapatban 75 mérkőzés alatt 25 találatot jegyzett és 14 gólpasszt osztott ki.

Ezután szánta el magát Klopp, hogy leigazolja a jó teljesítményt nyújtó játékost, 2016-ban 41 millió eurót fizettek a szenegáliért. Ekkor minden idők legdrágább afrikai játékosa lett. Mané jelenleg 4. szezonját tölti a Liverpoolnál, ahol az évek múlásával a világ egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Sikerült BL-t nyernie és nagy valószínűséggel (idén) a Premier League bajnoki címet is behúzhatja csapatával. 2019-ben Lionel Messi őt nevezte az elmúlt év legjobb játékosának.