FociLa LigaManchester UnitedPremier LeagueReal Madrid

Di Maria elképesztően rossz körülmények között lett profi játékos (történet)

Angel Di Maria Argentínában, Rosario-ban született, ott ahol Messi is, azonban ő sokkal szegényebb körülmények között élt a szüleivel, illetve 2 húgával. A Di Maria család azon küszködött, hogy el tudják tartani saját magukat, élelemhez, vízhez és olyan dolgokhoz jussanak, amik a létfenntartásához szükségesek. Angel mindene a futball volt, minden szabadidejében focizott. A szülők széntelepen dolgoztak, borzalmasan alacsony fizetésért.

Rossz élet körülményeik miatt a kis Di Maria húgaival együtt már 10 évesen elkezdett dolgozni. Szénkiszállítással foglalkoztak, ami bizony nem könnyű feladat.

Di Maria a Rosario klub csapatában játszott ekkoriban. Edzésre az édesanya vitte biciklivel. 10 km volt az út, ami szeles és esős időkben még nehezebb volt. Di Maria küzdelme nem volt hiába, ugyanis emiatt Angel, és az egész család ki tudott törni a szegénységből.

2005-ben debütált első nagy csapatában, a Rosario FC-ben, ahol kitűnő teljesítménye miatt felfigyeltek rá. 2007 januárjában egy ajánlatot kapott a Rubin Kazanytól, hogy az orosz csapatnál folytassa pályafutását. Először elfogadta az ajánlatot, azonban később meggondolta magát, és elutasította. A 2007-es U20-as világbajnokságon számos európai csapat figyelt fel rá, végül a Benfica igazolta le a fiatal tehetséget.

A Benfica 8 Millió Euróért 2007 júliusában igazolta le, régebben ez az összeg jóval többet jelentett mint most. A portugál csapatban középpályást játszott.  

A Benfica először az átigazolás 80%-át, 6 millió eurót fizetett ki a Rosariónak. Később, 2008 augusztusában fizették ki a fennmaradó 20%-ot, ami 2 millió eurót jelentett. Angel teljesítménye nagyon jó volt, és hamar a szurkolók kedvencévé vált. 2009 novemberében így nyilatkozott róla Maradona: “Argentína leendő szupersztárja”, majd 40 millió eurós kivásárlási záradékot tettek a szerződésébe.

2010 június 28-án a Real Madrid igazolta le 33 millió euróért. Már az első évben alapember lett a “Királyi Gárdában”. Augusztus 4-én mutatkozott be a Real mezében, a Club América elleni felkészülési meccsen, amit 3:2-re nyert a Madrid. Első “nem hivatalos” gólját egy szintén barátságos mérkőzésen szerezte a Hércules ellen. Hatalmas egyéni, és csapat teljesítményeket ért el. A 2013–14-es szezonban a világ 5 legjobb futballistája között volt megtalálható. A Real Madridban töltötte a legszebb éveit, azonban Bale érkezésével kiszorult a csapatból.

Leigazolta a Manchester United, 2014 nyarának a végén, a szurkolók nagy örömére, akkoriban brit rekordnak számító 59,7 millió fontért (75 millió euróért). Sajnos itt egyáltalán nem úgy focizott, ahogy a spanyol óriásnál.
32 meccs alatt mindössze 4 gólt szerzett. Ráadásul Anglia sem tetszett neki.

Aztán a PSG mentette ki a “bajból” és 63 Millió Euróért vette meg a “Vörös Ördögöktől” a szélsőt, ezzel az angol együttes 16 millió fontot bukott az argentinon egy idény leforgása alatt. A PSG-ben még ma is alapembernek számít Angel, hiszen újra magára talált. Több mint 130 tétmérkőzésen játszott a PSG színeiben, 50 találatot jegyzett, és 55 (?) gólpasszt osztott.

Eredményei:

Klub szinten

  • Benfica
    • Portugál bajnokság: 2009–10
    • Portugál ligakupa: 2008–09, 2009–10
  • Real Madrid
    • Spanyol kupa (2): 2010–11, 2013–14
    • La Liga (1): 2011–12
    • Spanyol labdarúgó-szuperkupa (1): 2011-12
    • Európai szuperkupa (1): 2014
    • Bajnokok Ligája (1): 2014

Válogatott szinten

  • Argentin válogatott
    • Olimpiai aranyérem: 2008
    • U20-as világbajnokság: 2007
    • labdarúgó-világbajnokság: 2. hely , 2014
    • Copa America: 2. hely , 2015