A FIFA három új fontos szabályt hozott

A FIFA hivatalosan megtiltotta, hogy az adott országon kívül játszhassák le a bajnoki mérkőzéseket.

Ez óriási csapás a La Ligában, akik már egy ideje készülnek arra, hogy Amerikában játszanak le pár mérkőzést szezononként.

A FIFA döntése azon alapszik, hogy egy bajnoki szezon alatt a csapatok egyszer hazai és egyszer idegenbeli pályán találkoznak, és ezt bármilyen módon megakadályozva sérülne a sorozat szellemisége.

 

A La Liga két mérkőzést is megpróbált már Miamiban lejátszani, de később kénytelenek voltak visszakozni. (Elsőként a 2018/19-es szezonban az Eibar és a Barcelona meccse, majd az idei idényben a Villarreal – Atletico Madrid találkozó.)

A FIFA azt is bejelentette, hogy maximalizálni fogják a klubok által kölcsön vett és adott játékosok számát.

Az olyan klubokat, mint a Chelseat és az Atalantát többször is a kritizálták már, hogy egy szezonban hány játékost adnak kölcsön.

A korlátozás a 22 éves vagy idősebb játékosok külföldre kölcsön adására vonatkozik.

Klubonként maximum 8 játékost adhatnak, vagy vehetnek kölcsön majd a 2020/21-es szezontól, rá egy évre ez a szám majd 6-ra csökken.

A FIFA azt is bejelentette, hogy az átigazolásokba innentől kezdve beépítenek egy edzés kompenzációs részt.

Ezt az összeget a FIFA alapjába kell majd befizetni és az átigazolások 1%-a lesz.

A rendszert arra találták ki, hogy ösztönözze és díjazza a klubok játékos nevelését.