Maldini: a VAR használata túl kiszámíthatatlan

Tegnap este az AC Milan 1:1-es döntetlent játszott a Fiorentinával. A mérkőzést több érdekes bírói ítélet és VAR használat is fűszerezett, amik mellett a lefújás után Maldini se mehetett el.

Az első félidőben Ibrahimovic gólját vették el kezezés után, majd az elégé véleményes büntetőt meg se nézték a VAR szobában.

“Balszerencsére csak egy pontot szereztünk, a mérkőzést kontroll alatt tartottuk, jobbak voltunk, mint a Fiorentina, de amikor az ellenfél 10 emberre fogyatkozott nem tudtuk hogyan kell kezelni a helyzetet.” -mondta Maldini a DAZN-nak.

 

“Kicsit íritáló, hogy ebben az esetben a VAR nem szólt a bírónak. Két évvel ezelőtt sokkal biztosabb voltam benne, hogy mi számít büntetőnek és mi nem. Nem tudom mi történik mostanában, ha ez 11-es.”

“Azt mondták: nagyon fontos, hogy a labdaérintésnek döntőnek kell lenni, ami kissé különös, mert ilyen szabályról nem hallottam még.”

“Ettől még tény, hogy a bírónak lett volna 30 másodperce visszanézni az esetet, mert az döntően befolyásolta a mérkőzést és a végeredményt.”

“A bíró megnézte Ibrahimovic kezezését, és a pirosat, a harmadikat mért nem tudta?”

“Lehetetlen, hogy a bíró élőben megmondta mennyire ért Romagnoli a labdához, ezért van a VAR és használniuk kellett volna.”

“A protokollnak sokkal egyszerűbbnek kell lenni, vagy jobban érhetőnek lenni, mert a VAR használata túl kiszámíthatatlan.”