Atletico Madrid

Az oroszlánok előtt az Atletico Madrid elhajította a pajzsot

Ezzel a címmel íródott egy cikk a tegnapi mérkőzés után. De csak ha ennyit írtak volna… Az Atletico Madrid kiesett a Copa del Rey versenyéből.

Saul : “A szurkolók és a klub nem ezt érdemlik”

Bizony, tegnap este csúfos vereséget szenvedett az Atletico a harmadosztályú Cultural Leonesa ellen. A madridi klub játékosai pedig vállalták a felelősséget.

A középpályás elmondta, hogy véleménye szerint a csapatnak egységesebbnek és erősebbnek kell lenni:

“Azt akarom, hoigy a csapat ezt úgy viselje el, ahogy van : nagyon fájdalmas vereség, ami remélem segít javulni. Ezt nem lehet megtenni, ismétlem, elmondom újra : ez az Atletico Madrid. Ez pedig nem az a csapat volt. Se a szurkolók, se a klub nem érdemelte ezt meg, a játékosok hatalmasat hibáztak.”

Arra a kérdésre, hogy mit hibáztak, így válaszolt :

“Láttuk a szezon során. A szezon elején még a legnagyobbakkal tudtuk felvenni a versenyt, a Barcelona-val, a Real Madrid – al. Amikor egy azonos színvonalú vagy alacsonyabb csapattal állunk ki, akkor képtelenek vagyunk játszani amit kell, nincs kellő motivációnk, és ilyen még nem történt meg. Hét szezon óta vagyok itt, de velem ilyen soha nem történt még.

Egy jó játékot halasztottunk el, amikor lett volna alkalom szórakoztatni a közönséget, ez helyett szenvedtünk. Futtatak bennünket, elfáradtunk. A játékosoknak önkritikát kell gyakorolniuk, a büszkeség veszett el. Tudnunk kell, mit képviselünk. Befelé kell nézzünk, hogy aztán ebből építkezni tudjunk. Ennek a fájdalmas pillanatnak pozitív irányba kell fordítsa a csapatot. Fel kell használni arra, hogy szembenézzünk azzal, ami jön. “

Thomas :

“Olyan helyzetben vagyunk, hogy segítenünk kell egymásnak felállni. Az ellenfél remekül játszott, és mi nem tudtunk élni az általunk generált esélyekkel. Meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat. Intenzívebben játszottak, és hiányzott az önbizalmunk. Magunkat kell adnunk a pályán. El kell feledkezzünk erről és haladunk tovább. Sok mérkőzés van még, és remélhetőleg jók leszünk. Most leginkább a szurkolók támogatására van szükségünk, remélem, hogy támogatni is fognak minket, hogy előre tudjunk haladni. A játékosok vállalják a felelősséget, igen, felelősek vagyunk, és igyekszünk, hogy ilyen többé ne történjen meg.”

Simeone :”Az ellenfél elsöprő volt”

Természetesen Diego Simeone is nyilatkozott a mérkőzés után. És nem sajnálta dícsérni az ellenfelet.

“Egy lelkes, ambíciózus csapat, akiknek remek estéje volt. Az ellenfelünk nagyszerű játékot mutatott. Hajtottak minket az egész mérkőzés során, a hosszabbításban pedig folytatták. Kiejtettek minket egy nagyon szép versenyből. Nekünk most magunkba kell néznünk.

Minden szezonban vannak nehéz pillanatok, hol a Bajnokok Ligájából való kiesés, vagy a döntő elvesztése. Ilyen hosszú idő alatt egy klubban ilyen is megtörténhet, bár nem kellene. Voltak lehetőségeink, nem tudtunk élni vele. És az ellenfél elsöprő volt. Nem voltunk elég erősek. Több gólt is szerezhettünk volna, de ezért a felelősség az enyém. De nagyon jó csapatom van, és az eredmények is hamarosan jönni fognak.”

A sajtó darabokra szedi

Miközben Simeone és a játékosok is szép szavakkal és mély önkritikával vállalták a felelősséget, a sajtó nem bánik velük kesztyűs kézzel. “Senki sem emlékszik ilyen rossz Atlético-mérkőzésre . A matracosok nem mutatták meg az intenzitást, amelyet a Leonese-Ben látthattunk, és úgy gondolták, hogy védekezéssel tudnak nyerni, és mivel magasabb kategóriába tartoznak. Nem így történt, és a Leonese futballórát adott nekik. “-írja a Marca kontrakrónikájában. Fel sorolja ezek után, melyik vörös – fehér mezes miben nem volt jó /vagy miben volt a legrosszabb, inkább. Majd így zárja le :

“Leonese mindig szembenézett az ellenféllel, a mérkőzés több szakaszában uralta a játékot, és nagyobb erővel bírt egy hosszabbításban, amely végül a helyi győzelemmel zárult le.”

Cikkek íródtak az éjszaka (ezek nem alszanak?), melyekben felboncolják a matracgyárosokat. Sorra véve a játékosokat, és Simeone-t is. Az edző feje fölött gyűlnek a viharfellegek. A csapat az utolsó három mérkőzésén vereséget szenvedett. Elvesztett egy Szuperkupát, a La Ligaban az Eibar-tól szenvedtek 2-0-ás vereséget az előző fordulóban. Most egy harmadosztályú csapat győzött felettük. Ez eddig talán a legfájdalmasabb.

Simeone szerződése 2022-ig szól, de több hang is azt prognosztálja, hogy nem fog addig maradni a madridi klub padján. Másodedzője éppen a napokban nyilatkozta azt, hogy már beszélt az ügynökével, keressen neki csapatot. Kilenc év után szeretne immár saját csapatot, véget kíván vetni az együttműködésnek Simeone – val. Önnállóságra vágyik, és persze előrébb lépni.

Többen is botlottak tegnap

A ttegnapi kupaforduló hozott néhány meglepő eredményt. A Mirandés búcsúztatta a Celta – t, a Badajoz az Eibart, a Rayo pedig döntetlen után büntetőkkel jutott tovább a Betis ellenében. De a legmeglepőbb minden bizonnyal az Oroszlánok elsöprő győzelme az ATM felett.

A Copa del Rey 16 mérkőzéseinek párosításait ma délután 13 órakor sorsolják. A továbbjutott csapatok :

Athletic Club, Badajoz, Barcelona, ​​Cultural Leonesa, Granada, Leganés, Mirandés, Osasuna, Real Madrid, Real Sociedad, Rayo Vallecano, Real Zaragoza, Sevilla, Tenerife, Valencia és Villarreal.

Forrás : Marca, en.as.com, kiemelt kép : Marca