Arsenal

Arsene Wenger elárulta, hogy mikor vesztette el az Arsenal a lelkét

Arsene Wenger elismerte, hogy az Arsenal ott hagyta a „lelkét” a Highburyben, amikor átköltöztek az Emiratesbe.

Wenger volt az Ágyúsok managerre, amikor 500 méterrel odébb költöztek a történelmi Highburyből a szuper modern Emiratesbe 2006-ban.
93 évig volt az Arsenal otthona a 38 419 fő befogadására alkalmas Highbury, ami végül át lett alakítva apartman hozzá, a híres East Stand art deco frontja megmaradt.

Az észak londoni csapat általában a bajnoki címért küzdött régi stadionjukban, háromszor meg is nyerték a Premier Leaguet, de a költözés óta a sikerek elkerülik. Mióta az Emiratesben játszanak, az Ágyúsok nem voltak bajnokok, és a legjobb helyezésük a 2. volt még a 2015/16-os szezonban, jelenleg is jelentősen le vannak maradva az éllovas Liverpool mögött.

Wenger 2018-ban 22 év után távozott a klubtól és elismerte, hogy a csapat a lelkének egy részét a Highburyben hagyta.

„Elköltöztünk a Highburyből, ami hasonló volt az Anfieldhez, de a lelkünk ott maradt a stadionban.” -mondta Wenger a beIN Sportsnak. „Új stadiont építettünk, de sose találtuk meg a lelkünk, azt amit ott hagytunk.”

„Biztonsági okokból nem tehettük. A lelátók és a pálya közötti távolságot nagyobbra kellett vennünk, hogy a mentők bejöhessenek. Az emelvények dőlés szögének is kisebbnek kellett lennie, és így együtt nem tudtuk ugyan azt az atmoszférát megteremteni.”

Wenger legemlékezetesebb szezonja a veretlenül megnyert bajnoki cím volt a Highburyben, ezt próbálja most a Liverpool beállítani. Wenger szerint van esélye Jürgen Klopp csapatának:

„Meg kell nézni mennyi gólt rúgnak és mennyit kapnak. Nagyon jók.” -folytatta Wenger.

„Nagyon okos focit játszanak és okos döntéseket hoznak a pályán. Tapasztalatom szerint amikor veretlenül lejátszod a szezont az azon múlik, hogy mennyire hiszel benne. Ha így játszanak továbbra is, meg fogják nyerni a meccseiket. Ezt nagyon nehéz elérni egy csapatban, mert kell hozzá egy sorozat és ki kell ölnöd a félelmet a csapatból. Ez nagyon fontos és ez most megvan nekik.”