A Stamford Bridge története

A Stamford Bridge 1877 Április 28-án épült fel London Fulham negyedében, de az elkövetkező 28 évben főleg atlétikai stadion volt.

A tulajdonosok (Great Western Railway Company) szerettek volna a stadionba egy profi foci klubot, így felbérelték Archibald Leitchet, hogy tervezze meg a felújítást. A stadiont végül teljesen átépítették 1905-ben és felajánlották a Fulham FC-nek használatra.
Ezt az ajánlatot a Fulham visszautasította, így a Stadion tulajdonosai létrehoztak egy saját csapatot, ami a stadionban játszhatta a hazai meccseit, ez lett a Chelsea.

A Stamford Bridge-en akkoriban csak az egyik lelátó rendelkezett ülésekkel, a másik hármon hatalmas, nyitott teraszok voltak és közel 100 000 néző fért be a stadionba.

 

Pár változtatás történ 1930-ban, amikor új teraszok épültek a Shed Enden, 9 évvel később pedig egy kisebb, ülésekkel rendelkező lelátó épült a North Enden.

A Stamford Bridge hivatalosan legmagasabb nézőszáma az 1935-ös Arsenal elleni mérkőzésen volt, ekkor 82 905 néző látogatott ki a mérkőzésre.

1965-ben a West Stand teraszait fedett, ülő lelátóra cserélték. A felújítások és a fejlesztések folytatódtak az 1970-es évek közepén is, amikor a régi, fő lelátót lebontották és felépítették az új East Standet.

Az új East Stand felépítése óriási hatással volt a csapat pénzügyeire, majdnem csődbe ment a klub. A Stamford Bridge területét el kellett adni egy ingatlan befektetőnek, hogy a tartozásaikat csökkenteni tudják, ami miatt majdnem kilakoltatták a Chelseat és végül meg kellett osztani a stadiont a Fulhammal és a QPR-ral is.

A klub végül 1992-ben szerezte vissza a stadion tulajdonjogát, a köztes időben nem voltak változások az épületben.

Ekkoriban tették közzé a Taylor jelentést (a Hillsborough stadion katasztrófája után), és a Stamford Bridget sürgősen át kellett építeni.

1994-ben kezdődtek meg a munkálatok, a North teraszokat lecserélték új, ülő lelátókra. Majd nem sokkal később a Shed End teraszai is hasonlóan végezték.

A West Stand felújítása 1997-ben kezdődött, több csúszás után 2001-ben fejeződött be. Ugyanebben az időben az East Stand is átesett az átépítésen.

Ennek ellenére a Stamford Bridge-nek meg vannak a korlátai, ezért az elmúlt évtizedben a Chelsea igyekezett tovább bővíteni, de az ingatlan elhelyezkedése miatt ez nem egyszerű.

Felmerült egy új stadion építésének a terve is több helyen nyugat-Londonban, talán a legismertebb a Battersea Power Station, de a területet nem sikerült megvenniük 2012-ben.

A Battersea kudarc után a vezetőség újra a Stamford Bridge területére koncentrált, és 2015-ben bejelentették egy új stadion építését. Nem sokkal később közzétették a terveket a hatvanezres Herzog & De Meuron atchitects által tervezett stadionról.

A projekt közel 500 Millió Fontba fog kerülni, amit jóváhagyott a helyi önkormányzat és London főpolgármestere is 2017-ben. A munkálatok alatt a csapatnak máshol kell majd játszania a hazai meccseit, a Wembley Stadium és a Twickenham is szóba jöhet, mint lehetőség.