Átigazolási HírekBarcelona

Dembélé rajta van a Rennes kívánságlistáján

Francia sajtóértesülések szerint a Rennes szívesen visszaszerezné kölcsönbe a volt játékosát, Dembélét, hogy segítsen elérni a BL indulást jelentő helyet a Ligue 1-ben.

Ousmane Dembélének eddig nem sok babér termett a Barcelonánál. A sorozatos sérülései mellett Griezmann érkezése sem segített a helyzetén. Ebből kifolyólag a Stade Rennais sportvezetése úgy véli jó eséllyel szerezhetik meg kölcsönbe a 22 éves francia szélsőt a szezon végéig.

A csapat jelenleg 3. a bajnokságban, 5 ponttal a Marseille mögött, és 2 ponttal a Lille előtt. Eddig még soha sem szerepeltek a Bajnokok Ligájában, de Dembélével esetleg ez is összejöhet, ha az első 4 hely valamelyikén végeznek az idény végén.

A Barcelona szélsője eddig csak 9 mérkőzésen kapott lehetőséget, ahol csupán egy gólt szerzett és leginkább nem a teljesítménye miatt került a címlapokra. És ezt a szurkolói sem hagyták szó nélkül. Egy kisebb kitérő akár még jól is jöhet a franciának, bár a Rennes-nek meg kell győznie a katalánokat, hogy a fizetése egy részét azért állják.

A Rennes nagy terveit azok az értesülések is alátámasztják, hogy Olivier Giroud és Kevin Gameiro neve is felmerült, mint lehetséges új szerzemények. Giroud korábban tett már olyan kijelentést, hogy a francia bajnokságban szeretné befejezni a karrierjét. A Chelsea-ben jelenleg elég keveset szerepel, és jó eséllyel hamarosan el is hagyja majd a klubot. Gameiro viszont boldog jelenlegi csapatánál a Valenciánál. A spanyol csapat továbbjutott a csoportjából a Bjanokok Ligájában. A következő körben az Atalantával harcolnak majd meg a bennmaradásért, így elég valószínűtlen, hogy a francia elhagyja a Mestallát.