Arsenal

Özilt kivették a PES 2020 kínai verziójában

Az Arsenal középpályását, Mesut Özilt kiszedték a Pro Evolution Soccer 2020 kínai verziójából, miután kritizálta a Kínában lévő muszlim ujgurok helyzetét.

Özil szerint, aki szintén muszlim, az Ujgorok “harcosok akiket üldöznek.”

Szintén kritizálta Kínát és a többi muszlim hallgatását.

A NetEase, akik kiadják a PES franchise részeit Kínában, közleményében tudatta, hogy a korábbi német világbajnokot három részből is eltávolították.

“A német játékos, Özil extrém közleményt posztolt Kínáról a közösségi médiában.”-áll a nyilatkozatban.

“Megbántotta a kínai szurkolók érzéseit és megsértette a sport szellemét. Nem értjük, nem fogadhatjuk el és nem bocsájthatjuk meg.”

Az Arsenal korábban már elhatárolódott a kijelentéstől, a Kínai Külügyminisztérium szerint Özil az álláspontját fake newsokból merítette.

forrás

Adam

Szia! Ádám vagyok, a Keresztlabda szerkesztője. Hiszek abban, hogy a tanulás lehet játék, és egy jó kvíz a legjobb napi agytorna. Azért hoztam létre ezt a felületet, hogy egy kis vidámságot és 'aha-élményt' csempésszek a mindennapokba. A Keresztlabdán a legizgalmasabb fejtörőket és teszteket gyűjtöm össze neked – a focitól a filmművészetig –, hogy tesztelhesd a tudásod, vagy versenyezhess a barátaiddal.