Nem szeretné elveszteni a meccset a Real Madrid

Ahogyan Zinadine Zidane vezetőedző is elmondta, Alphonse Areola, a királyiak második számú hálóőre is hasonlóan nyilatkozott a belga Club Brugges elleni mérkőzés előtt.

Noha a továbbjutásukat már biztositották a fehérek, Areola úgy fogalmazott, revansra készülnek ma este. Mivel a Bernabeu beli találkozón hamar teret kapott a belga együttes, ezúttal nem engedik ki a kezükből a gyeplőt. Ahogyan a francia elmondta, hiába a biztos továbbjutás, ez egy Bajnokok Ligája mérkőzés. Ami presztízs, amit véresen komolyan vesznek és mindenképpen a győzelemért utaztak.

Madridban épphogy meglett a döntetlen (Kép: AS )

A koncentráció fontosságáról beszélt, és arról, hogy hiába közeledik az El Clasico időpontja, jelenleg a ma esti mérkőzés jár kizárólag a fejükben. Különösen Courtois szeretne bizonyítani, hiszen élete talán legrosszabb estéje volt a madridi összecsapás, amikor a félidő után nem tudott a kapuba visszatérni. Akkor egy vírusos betegség verte le a lábáról, annyira rosszul lett, hogy autóját se tudta vezetni: édesapja fuvarozta haza.

 

Viszont amióta felgyógyult, remek teljesítményt nyújt, és ma este is szeretné bebizonyítani, hogy méltó a Real Madrid mez viselésére. Ahogyan bizonyítani nyílihat lehetősége Brahimnak, Jovicnak, Viniciusnak is, akik bekerültek a belgiumi visszavágó keretébe. Zidane pihenteti többek között Kroos-t és Ramos-t.

Bale is elutazott Belgiumba, várhatóan a pályára is lép ma este, és szintén van bizonyítani valója. A botrányos Magyarország elleni győzelmi ünneplése és rejtélyes sérülése után a Bernabeu kifütyülte. Nem zavartatva magát remek játékkal, alázatosan játszott a pályán, és ma este ha ezt megismétli, minden bizonnyal sok Madrid drukker megbocsátja bűneit.

Nagy várakozással néznek sokan azért is az összecsapásra, mert a sérülések és technikai döntések okán megváltozott a keret, mondhatni, hogy Zidane elhagyta a komfortzónát. És ezáltal megmutatkozhat, milyen játékkal, hogyan képes a királyi gárda pályára lépni, ha arra kényszerülne ismét, hogy sokakat ki kell hagynia.

Zidane-nak elhisszük, ha mondja, hogy kizárólag a soron következő játékra koncentrálnak, de minden bizonnyal tisztában van azzal, kik az eddigi továbbjutók. A csoportköröket letudva olyan csapatokkal hozhatja össze a Real Madrid-ot a sorsolás az egyenes kieséses szakaszban, mint a Bayern München, a Liverpool vagy a Juventus.

Kép: EN/AS

Bizony, a közeledő Clasico is és persze a mai játék is lakmuszként mutathatja, meddig jutott a keret fejlesztésével a francia, edzői pályafutása sokak szerint ebben a szezonban sorsdöntő lehet. Hiszen amikor zsinórban nyerték a BL serlegeket, sok szurkoló hangoztatta, hogy egy kész és erős kerettel nem nagy mutatvány. Így vezetőedzőként az első olyan szezonja, amikor egy megújult keretbe kell friss játékosokat illesztenie, miközben tavaly katasztrofális szezont produkáló és címekkel jóllakott sztárjátékosokat ismét motiválttá, energikussá tenni.

Eddig a kép azt mutatja, hogy a gyenge előszezon és a sok sérülés után mégis csak sikerül neki, és a Real Madrid kész vissza venni vezető helyét a BL és a Liga tabelláján is. Ma este ismét lehetősége van arra, hogy váratlannal lepje meg Belgiumot és azokat, akik a képernyő elé ülve nézik a meccset. A mérkőzés 21 órakor kezdődik, és a Spíler 1 csatornáján lesz nézhető.

Kiemelt kép: AS