Klopp: Egy fal ellen játszottunk. – United – Liverpool

A Liverpool edzője, Jürgen Klopp a Manchester United elleni, 1:1-es döntetlen után nyilatkozott a BBC Sportnak:

“Egy pontra voltunk jók. Megadtuk a Manchester Unitednek, hogy úgy játszanak, ahogy akarnak, 5 emberrel hátul, keményen dolgoztak. Nem koncentráltunk eléggé. Néha nyomás alatt éreztük magunk, még ha nem is voltunk, pedig helyzetekkel megfordíthattuk volna.”

“Az első gólnál szerintem mindenki egyetért, hogy szabálytalanság volt, de a VAR szerint nem volt egyértelmű. Ez a helyzet. Nem kaptunk ki, de az szabálytalanság volt. Egyértelműen hozzáért és Divock Origi a földre került, aztán kontrát indítottak belőle. Igen, hozzáért, biztos vagyok benne, hogy ezt mondták, de nem “egyértelmű szabálytalanság?”. Ez nem így működik, legalább is nem így kéne.”

 

“Aztán nem adtak meg egy gólunkat. Nem néztem még vissza, de valószínűleg kéz volt. Úgy nézett ki, mintha minden ellenünk lenne. Változtattunk egy kicsit a formációnkon és voltak helyzeteink, aztán betaláltunk és utána már uraltuk a meccset. A stadion totál csendben volt, az emberek valószínűleg azt gondolták a Liverpool be fog találni. Egy pont és tovább kell lépni.”

“Mindig egy fal ellen játszunk. Jobbnak kell lennünk, de ez van. Nem hiszem, hogy a Manchester United játszhat majd így, más csapatok nem fogják ennyit birtokolni a labdát. Sokszor játszunk ilyen csapat ellen. Lehetünk ennél jobbak. Egy pont az teljesen rendben van. Folytatjuk.”