fbpx
AC MilanSerie A

Rebic nyilatkozott a Milanba való igazolásáról.

Ante Rebic arra célzott Marco Giampaolo-nak, hogy szerinte meg kell változtatni a formációt, mivel az Ő pozíciója a bal szélen van ott érzi jól magát.

Marco Giampaolo kedvelt felállása a 4-3-1-2 és az Inter elleni rangadón is így szerepelt a csapat, bár Rebic az utolsó pár percben a kedvelt szélén játszhatott.

„Gyerekként mindig a 6-os vagy 8-as számú középpályás voltam.” mondta Rebic a klub hivatalos weboldalán.

„17 évesen az RNK Spalato-ban az akkori edzőm Ivan Matic beállított a bal oldalra és azóta én folyamatosan így szerepelek.”

„Amint meghallottam, hogy a Milan érdeklődik utánam azonnal felhívtam édesapámat, és azt mondta, hogy ne habozzak fogadjam el az ajánlatukat, a legjobb csapat Olaszországban.”

„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy itt lehetek. Beszéltem Boban-nal, és megbeszéltük, hogy mit vár el tőlem a csapat.” Megtiszteltetés és felelősség ez mindenkinek.”

„Legutóbb a Fiorentina csapatával szerepeltem a Seria A-ban, azóta rengeteget fejlődtem, sok tapasztalatot szereztem és ezt szeretném megmutatni.”

„Azt is szeretném még megmutatni, hogy megérdemlem a Milan bizalmát és méltó vagyok a mez viselésére.”

Forrás: football-italia.net