AC MilanSerie A

Gigio köszönetet mondott Mihajlovic-nak, szót ejtett Boban-ról és bátyjáról is

Gianluigi Donnarumma alig 20 éves, de már 145 Serie A mérkőzésen van túl. A fiatal kapus korábbi edzőjének köszönhet mindent, amikor játék lehetőséget kapott tőle:

„Emlékszem arra a napra amikor nagyon lelkes és egyben kissé ideges is voltam. Mihajlovic 24 órával a meccs előtt mondta, hogy másnap kezdőként kapok lehetőséget. Boldog voltam, első dolgom az volt, hogy felhívjam a családomat. Azt kérdezték tőlem, hogy félek-e. Rávágtam, hogy nem. Azt mondtam, készen állok és motivált vagyok. Az edző minden bizonnyal minden betegséget legyőz, egy oroszlán. A legjobbakat kívánom neki, remélem hamarosan megölelhetem.” – Gigio Donnarumma

A ’99-ben születő játékos számos dologról beszélt részletesen a DAZN-nak. Az interjúban a közelgő Derby-ről is szót ejtett.

„A Derbyn minden más lesz. Nagyon örülök, hogy a pályán lehetek, de az a legszebb, amikor nyerünk. Nagyon jó a közösségünk. Együtt bármire képesek vagyunk. Az új edzővel is megbeszéljük a problémákat. Új fejezetet kezdhetünk. Nem volt könnyű, de az első 3 mérkőzésből az utolsó kettőt megnyertük, igaz nem jó játékkal, de ha nyerünk, a győzelem után lassan a játék képe is össze áll. Boban szavai? Nagyon szépen köszönöm, mindig arra törekszem, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek és segítsek a csapatomnak. Kiemelkedő játékos vagyok, nagy a felelősség rajtam.”

Ezután Donnarumma, a szintén kapus testvéréről kezdett el beszélni, Antonio Donnarumma-ról, aki csatlakozott a Milanhoz.

„Négy éves voltam, amikor először edzettem a báttyámmal. Korán kezdtem, mindig kapus voltam. Antonio-val sokat viccelődök, felpöget, de a meccsek előtt mindig megnyugtat.
Alessio Romagnoli? Romagnoli-ról csak jó véleményem van. Csodálatos srác, szeretem őt. Nagyszerű kapitány, továbbra is kívánom neki, hogy maradjon a legjobb.
A kedvenc védésem? Amikor a San Siro-ban játszottunk a Juventus ellen, 1-0 volt és az utolsó percben… A szurkolók hangja tetszett a legjobban, fenomenális érzés volt!” – Fejezte be Gigio.