Real MadridAC MilanArsenalAS RomaBarcelonaBlogChelseaFociHacienda BernabeuJuventusLa Liga

A Real Madrid 10 legrosszabb igazolása

Miközben a Real Madrid rajongók minden létező fórumon azon véleményüknek adnak hangot, hogy nem volt megfelelő minőségű a nyári játékos-behozatal, elfeledik, vagy nem is emlékeznek már a klub elmúlt 20 évben elkövetett melléfogásaira. Maga a sajtó is azon rágódik, hogy Zinadine Zidane edző elképzelései nem tudtak megvalósulni ami az új csapat felépítését illeti. Nos, azelőtt is volt erre példa…

Most merítettem egyet a Real Madrid negatív erdeményt szülő bugyrából, és a teljesség igénye nélkül tárom a tisztelt olvasók elé a névsort. Minden bizonnyal a 10 év feletti szurkolók találnak majd a listán ismerős neveket is. Az idősebbek pedig ki tudnák egészíteni még a sort elég hosszan. És ez nem a véletlen műve.

Kezdjük mindjárt azzal a névvel, ami a külföldi oldalak hasonló témában íródott cikkeiben is a listavezető. És ez nem más, mint Jonathan Woodgate. A védő sérülésekkel tarkított előélete ellenére kellett a királyiaknak. 2004-ben rekord összegért, 13,4 millió fontért szerezték meg. Nem meglepő módon a Madrid keretében is gyakran küzdött sérülésekből kifolyóan problémával. Így aztán egy év múlva a klub kölcsön adta a Middlesborough csapatának, akik később meg is vásárolták.

Woodgate-et a sorban szorosan Baljic Elvir követi. Őt szintén hatalmas összegért, 18 millió €-ért vasárolta a Real Madrid 1999-ben a Fenerbache csapatától. Szerencsétlenségére az akkori edző, John Tosack hozatta őt a klubhoz, akit viszont a klub vezetése rövidesen menesztett. És az őt követő Del Bosque kevés lehetőséget adott neki. Pusz sérülések is nehezítették a helyzetét, végül két szezont követően, 2002-ben eladták a Galatasaray-nak. Annyira emlékezetes, hogy még a Marca szavazói is Woodgate után a második legrosszabb igazolásnak szavazták meg.

Nos, a szurkolók többségének beszédes a név: Nicolas Anelka. Az Arsenal-al bajnokságot nyerő sztárnak számító francia 1999-ben érkezett. Igen, szintén rekord összegért: 23 millió fontba került kereken. És ugyan néhány alakalommal jól teljesített, összességében csalódást okozott. Problémái voltak a beilleszkedéssel, de a hozzáállásával is. Egy év múlva meg is szabadult tőle a Real, a PSG-nek adták el.

Antonio Cassano neve is sokatmondó a retro rajongóinak. 2006-ban érkezett, és nagyon rosszul alakitotta a saját sorsát a királyi gárdában. Egyből összeakaszkodott Fabio Capello-val, de ahogyan korábbi csapatainál, a Real Madrid-ban is gondjai voltak a csapattársaival is. 2008-ban túl is adott a klub rajta.

Walter Samuel 2004-ben érkezett nem csekély 25 millió € áron. A Roma csapatától érkezett, és akkoriban Európa egyik legjobb védőjének számított. Egy év után csalódásokat hátrahagyva maga mögött távozott- és Jose Mourinho-val az Interbe aztán történelmi három szezont meneteltek. Neki csak Madridban nem ment…

Julien Faubert viszont nekem személyesen a megszavazott legrosszabb madridi igazolás. Miért? Mert a Real Madrid megvette a West Ham United-től, aztán ott is hagyta kölcsönben. Majd egy év múlva vissza is adták, vagyis fizették a fizetését valakinek, aki soha, egy napot nem játszott habfehér mezben. Technikailag sosem volt a klub játékosa.

Emerson, a feledhetetlen! 2006-ban érkezett a Juventus-ból. Fabio Capello remek szerzeménynek tartotta, de a bemutatkozása borzalmasra sikerült. És mivel a folytatás se lett jobb, a 16 millió € áron vett játékost egy év múlva már tovább is adták a Milan-ba.

És a rossz Capello igazolások sora Thomas Graversen-el folytatódik. Az Everton kötelékében 2000 és 2005 között játszó védekező középpályás először csak az akkoriban vezéregyeniség Robinho-val nem jött ki. De miután az öltöző fölött sem tudta akaratát érvényesiteni, eladták. Valójában neki a bukását ténylegesen az elviselhetetlen természete okozta, a játékára nem lehetett panasz.

A legellentmondásosabb rossz igazolása a Real Madridnak valószínűleg Javier Saviola. 20 évesen, a River Plate neveltjeként érkezett a Barcelonába. Mindössze 20 éves volt. Három szezon után a Sevilla-ban játszott egy évet, majd egyet még a Barcelona-ban. Ezek után vásárolta meg a Real Madrid. A támadó két szezonban összesen 28 mérkőzésen lépett a pályára, amik alatt 5 találatot jegyez. Így 2009-ben eladta a klub.

A tíz fős felsorolást Royston Drenthe-vel zárom. 2007-ben érkezett a Feyenord csapatától 13 millió € ellenében. Juandre Ramos menedzser regnálása alatt viszont bizalmat vesztett, így a 2009-2010-es szezonban már kölcsönben játszott, majd még egy évet, mert a Madrid nem talált rá vevőt. De ezután érkeztek azok a játékosok, akik végül kiszorították a keretből: Fabio Coentrao, Angel Di Maria és Ricardo Kaka. Hogy az árukat mennyire érték meg? Arra is lehet a későbbiek során egy cikket szentelni.

Amikor a Real Madrid leigazolta Luka Modric-ot, a sajtó a klub legrosszabb igazolásának nevezte a transzfert. Erre aztán a kicsi horvát hős rácáfolt, pályafutása csúcsát futotta a klub keretében. A regnáló aranylabdás példája is ékes bizonyíték arra, hogy nem lehet előre borítékolni, ki válik be és ki nem. Kicsit lutri, néha a klub, néha a körülmények, néha maga a játékos hibás, ha félresikerül egy igazolás. Egyben biztosak lehetünk: az igazolás maga minden esetben egy jó szándék, egy jó forma és egy jónak ígérkező befektetés reményében születik. Csak néha nem jön be.

Források: Goal, transfermarkt.com, t-com.cdn.amproject.org

Kiemelt kép: talkceltic.net