Liverpool

Klopp: Meg kell tennünk a következő lépést, el kell érnünk a tavalyi szintünket.

Jürgen Klopp a Liverpool managere megtartotta az Arsenal elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját:

Oxlade-Chamberlainről: „Nagyon jó hete volt. Amikor Alex jó állapotban van az jó a Liverpoolnak is. Talán most van a legjobban mióta itt van. Jól néz ki fizikálisan és mentálisan is. Szükségünk van rá.”

„Sokat dolgoztunk taktikai dolgokon. Általában 20 percünk van erre, de most volt három napunk rá és szerintem fejlődtünk. Védekezésben, támadásban, mindenben. 100%-os koncentrációt várok el.”

„A teljesítményünk egy részével elégedett voltam. Most meg kell tennünk a következő lépést, el kell érnünk a tavalyi szintünket. Tudjuk, hogy tudunk még fejlődni, de ez nem arról szól, hogy az elejétől tökéletesnek kell lenni, hanem készen kell állni és ezt megtettük.”

„Voltak helyzetei a Southamptonnak. Nem úgy kezdjük el a mérkőzést, hogy „na nem fogunk egy kapura rúgást se engedni nekik”. Nem így működik a védekezés. Ezért van kapusunk!”

Alisson visszatéréséről: „Közel van? Nem egészen. Vele ebédeltem ma, szóval enni tud! Jó állapotban van, jó kedve van, de nincs még időpont, hogy mikor térhet vissza. Annyi időt adunk neki, amennyire szüksége van. Nincs már mankója. Szerintem most már gyors lesz a felépülése.”

Klopp válasza egy „nincs” volt, amikor arról kérdezték, hogy van-e fejlemény Lovren jövőjével kapcsolatban.

„Csak Anglia változtatta meg az átigazolási időszakot, senki más. Ennek nincs értelme. Mivel lesz jobb így a Premier League? Nekünk nincs problémánk, de a többi csapat kulcsjátékosai még mindig a piacon vannak.”

Keita visszatéréséről: „Jól halad, de még nincs közel.”

„Az Arsenal szerintem két helyen fog változtatni. Pépé kezdő lesz, amitől nem lesznek gyengébbek és Xhaka. Nagyszerű csapat, gyorsak, wow! Mindig várom az ilyen mérkőzéseket.”