Barcelona: Mes que un club helyett zsoldosbrigád

Az FC Barcelona alapjaiban véve megváltozott az utóbbi kevesebb, mint egy évtized alatt. Anno volt egy szimpatikus klub, aki a saját nevelésű játékosokból kreált legyőzhetetlen csapatot szemben a szupersztárokat zsákszámra szerződtető Real Madriddal. Habár nem vagyok egyik csapat szurkolója sem, de a Barcával gyerekként tudtam azonosulni. Ennekaz időszaknak azonban vége, a klub eladta az identitását és mára nem lett több egy zsoldosbrigádnál.

A legyőzhetetlenek

A 2008-ban kezdődő aranykorszakban a Barcelona három éven belül kétszer is triplázott, Guardiola pedig forradalmasította az egész futballt. A siker kulcsa nem volt más, mint az akadémia. Vegyük górcső alá a 2011-es BL-döntő kezdőcsapatát:
Valdes- Alves, Pique, Mascherano, Abidal – Busquets, Iniesta, Xavi – Messi, Villa, Pedro. Ebből a kezdőből hét játékos saját nevelésü volt. Ha még a Manchester Unitedhez fiatalon igazoló Piquét is ideszámoljuk, 8. Ez lenyűgöző szám.

A híres La Masia akadémián a fiatal játékosok már a legkisebb korosztálytól kezdve ugyanazt játszották: tiki-taka. Labdabirtoklás, sok rövid passz. A játékosok egész életükben ezt gyakorolták, tudták, hogy a csapattársuk mit fog csinálni. Kétlábas, technikás és egyben kreatív játékosok sora kopogtatott a felnőtt keret ajtaján. Ehhez hozzájött anno Pep Guardiola, aki imádta ezt a játékrendszert. A katalán tréner képes jobbá tenni a játékosait, ez az elegy pedig világdominanciához vezetett, teljesen megérdemelten. 4 év alatt 14 trófea. Ha valaki BL-t akart nyerni, a Barcához kellett igazolnia.

Azóta azonban sok dolog megváltozott. Az utolsó saját nevelésű játékos, akinek sikerült az áttörés, Sergi Roberto volt, még 2013-ban. Ő pedig már nem az a szint. A Barcelona saját maga rombolja le azt a rendszert, ami szinte legyőzhetetlenné tette őket, a fiatalok, akik egész életükbena Barca-iskolát tanulták, nem kapják meg a lehetőséget.

Egy példa: Luis Suarez szemmel láthatóan kiöregedőben van, és szüksége van egy alternatívára. Abel Ruiz az utánpótláscsapatból tipikus csatár. 19 éves, a spanyol U-válogatott csapatkapitánya, nagyszerű tehetség. De nem kapta meg a lehetőséget. Helyette télen a klub leigazolta Kevin-Prince Boatenget, aki fél év alatt játszott 4 tétmeccset, a transzfernek pedig a világon semmi értelme nem volt. Miért nem kaphatta meg Ruiz ezt a lehetőséget?

A klub a lelkét is eladta

A fiatalok mellőzésének persze az oka, hogy a klubnak azonnali siker és pénz kell. Nincs idő a beépítésre. De ki ezért a felelős: Josip Maria Bartomeu elnök. Mielőtt 2010-ben hivatalba lépett (2014-ig alelnöknét), a Barcelona irdatlan módon el volt adósodva: 442 millió Eurónyi hiány volt. Ma már „csak 156”. Ennek azonban komoly ára volt: A Barcelona a lelkét is eladta.

2011-ben lett a klubnak története során először mezszponzora, ráadásul maga a Katari állam. Természetesen botrányt is okozott a szurkolóknál. Konkrétan azok támogatták a klubot, akik a PSG-t tulajdonolják. Az évi 30 millió Eurós deal akkor a világ legdrágább szponzori szerződése volt. A Nike is rekordösszegeket utal évről évre, de cserébe olyan szimbolikus dolgok is mentek a kukába, mint a csíkos mez. Jelenleg a Barca a világ harmadik legtöbb bevételt generáló klubja a Football Money League ranglistája alapján. Ez persze siker, de a klub örökre megváltozott.

Mindenki sztrájkol?

Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy sztárfutballisták sztrájkkal próbálják kikényszeríteni az átigazolást. Ebben pedig érdekes módon, sokszor a Barcelona neve kerül elő. 2011-ben Fabregas volt az első, aki jó fél évig próbálta kikényszeríteni a váltást. Majd jött két éve Dembele és Coutinho, majd idén Griezmann, és talán Neymar. Ousmane Dembele példáján keresztül levezetném a helyzetet.

Neymar eligazolása után a katalánoknak sürgősen kellett egy szélső, és ajánlatot tettek az akkor Dortmundban berobbant játékosért. Egy napra rá Dembele sztrájkba kezdett. Ekkor persze az eladó klubnak nem marad választása. Vagy elfogadják az ajánlatot, vagy megtartanak egy motiválatlan játékost, aki az értékéből is veszít, mivel többé nem hozza azt a szintet, mint előtte. Coutinho példája szinte teljesen ugyanaz volt.

Persze lehet mondani, hogy a játékosok sztrájkjáról a Barcelona nem tehet. Ez igaz is. De! Kritizálta is valaha Bartomeu ezeket a játékosokat? Persze, hogy nem. Alapvetően nem csak azt szokás nézni egy játékos szerződtetésénél, hogy mennyire jó játékos. Azt is figyelembe kell venni, hogy passzol-e a karaktere a klubhoz, passzol-e a játékrendszerbe, valamint hogy professzionális-e.

Mit jelentsen ez?

Egy olyan játékos, aki sztrájkolva próbálja kikényszeríteni a váltást, az nem csapatjátékos. A pénz hajtja, és az egója. Tipikus zsoldoshozzáállás. A Barcelona kerete jelenleg pedig hemzseg az ilyenektől. Keretbe foglalva az írásomat, a 2011-es BL-döntő kezdő csapatában 7 saját nevelés volt, akik meghaltak volna a címerért, a vérükben volt a Barcelona.

Korábban barátok játszottak együtt a pályán, akik gyerekkoruk óta egymásért küzdöttek a pályán. Ezzel szemben ma? Egy összevásárolt, sztrájkoló zsoldosbrigád. Egy igazi egységet nem lehet észrevenni. Sajnálatos módon, a régen igaznak bizonyuló „Mes que un club” mottó mára már feledésbe merült, és semmit nem jelent már. A Barcelona identitása már csak nyomokban fellelhető.