Premier League

Pogba „Támadás, támadás és támadás”

A Manchester United középpályása Paul Pogba szeretné, ha a mostani játékuk helyett a csapata egymás után vezetné a támadásait hazai pályán.

A United csak 1:1-es döntetlent játszott az Old Traffordon a Wolves ellen szombaton, az előtte lévő hazai mérkőzésükön 3:0-ra kaptak ki a Tottenhamtől.

„Ez az otthonunk, sokkal jobban kellett volna játszanunk a Wolves ellen. Támadnunk kell.” -mondta Pogba. „Amikor támadóbban játszunk, akkor minden sokkal könnyebb számunkra.”

A Vörös Ördögök három idegenbeli mérkőzést is megnyertek sorozatban, mielőtt a Wolvesszal találkoztak volna, ebben benne van a szerdai svájci Bajnokok Ligája győzelem is. Ugyan szombaton megszerezték a vezetést Fred révén, aki Pogba gól passzából talált be, de a vendégektől később Joao Moutinho egyenlített, miután Pogba elveszítette a labdát.

Az egy ponttal a United csak 7. helyen áll a bajnokságban (már most 8 ponttal lemaradva az éllovas Liverpooltól) és a mérkőzés után Jose Mourinho azt nyilatkozta, a játékosai nem voltak elég motiváltak.

„Szerintem a csapatok megijednek amikor látják, hogy a Manchester United támad és támad. Most nem így játszottunk, ez volt a hibánk.” – mondta a 25 éves Pogba.

„Talán jobb hozzáállás kellene és jobban kéne játszanunk de újra az Old Traffordon vagyunk és sokkal többet kéne támadni, összezavarni az ellenfelet, ahogy tettük tavaly a Tottenham, a Liverpool, a Chelsea és az Arsenal ellen.

Pogba akkor világrekord összegért (86 millió font) igazolt a Unitedhez a Juventustól 2016-ban és a nyáron Világbajnoki címhez segítette Franciaországot.

Kapcsolata az edzőjével továbbra se a legszorosabb. A tavalyi szezon végén kicsit kegyvesztett lett és több interjúban is elismerte, hogy nem elégedett azzal, ahogy az Old Traffordon mennek a dolgok, így továbbra sem meglepő, hogy a játékos távozásáról folyamatosan cikkezik a sajtó. Ezzel a nyilatkozattal csak újabb olajat öntött a tűzre, még ha igaza is van.