Tájszólás feladat: Ismered ezt a régi, csípős tájszót?
Van egy tájszólás feladat, ami elsőre ártatlan szójátéknak tűnik, valójában viszont egy komoly közösségi ítéletet rejt magában. A „tesznye” szó valahol a magyar nyelvjárásokban élt tovább, és aki egy régi faluközösségben nőtt fel, pontosan tudta, kire szokás volt ráaggatni ezt a kifejezést. Nem barátságos becézés volt, hanem afféle néma minősítés, amit egymás között mondtak ki az emberek akkor, ha valaki nem vette ki rendesen a részét a közös munkából, és emiatt a többiekre hárult a teher.
A legtöbb tájszó azért izgalmas, mert nem szótárból tanultuk meg, hanem a nagyszüleinktől hallottuk, és a jelentése gyakran egészen mást takar, mint amit a hangzása elsőre sugall. A „tesznye” is pontosan ilyen: barátságosnak, szinte kedveskedőnek hangzik, pedig valójában egy egész falu véleményét sűrítette bele egyetlen szóba arról, hogy ki számít a közösségben megbízhatónak. Nézd meg lent a feladatot, olvasd el a három lehetőséget, és döntsd el, te melyik választ tippelnéd elsőre, mielőtt kiderül az igazi jelentés.
Milyen az ha valaki tesznye?
Share your Results:
Tájszólás feladat megoldása és magyarázata
A helyes válasz: mihaszna, lusta ember.
A „tesznye” kifejezés arra az emberre ment, aki nem vette ki a részét a közös munkából: tétlen volt, elhárította a segítséget, és a falu szemében inkább tehernek számított, mint hasznos tagnak. A szó mögött nem egyszerű jellemzés állt, hanem határozott elmarasztalás: aki tesznyének számított, arról tudta mindenki, hogy rá nem lehet számítani sem aratáskor, sem építkezéskor.
Ezen a tájszólás feladaton a legtöbben a „vicceskedő, tréfás ember” válasznál akadnak el, mert a szó hangzása játékos, szinte kedélyes. Pontosan ez a csapdája a régi tájszavaknak: a hangulatuk gyakran ellentétes azzal, amit valójában jelentenek. A „tesznye” nem egy barátságos piszkálódás volt, hanem komoly, kimondott ítélet valakinek a munkakerüléséről.
Az aha élmény ebben a tájszólás feladatban az, hogy egy paraszti közösségben a lustaság sokkal súlyosabb vétségnek számított, mint manapság. Ahol mindenki a szomszédja segítségére szorult az aratáskor vagy a házépítésnél, ott a munkakerülő ember nemcsak saját magát, hanem az egész közösség egyensúlyát veszélyeztette. A szó főleg az ország keleti és északkeleti tájegységein élt tovább, és bár ma már ritkán halljuk, azonnal érezni rajta, milyen súlya volt egykor.
