Helyesírás feladat: Biztos vagy benne, hogy hogyan írjuk?
Ez a helyesírás feladat olyan szó körül forog, amelyet naponta kiejtünk, írni viszont ritkán kell, és pont ez a csapda. Amikor leütjük a billentyűket, a fülünkre hallgatunk, nem a szabálykönyvre. A fülünk meg sokszor hazudik.
A szó valószínűleg ismerős, a kiejtése teljesen természetes. De vajon az, ahogy leírod, egyezik-e azzal, ahogy a Magyar helyesírási szótár rögzíti? Ez az a pillanat, amikor érdemes megállni egy másodpercre, mielőtt biztosra mennél.
A napi helyesírás feladataink között hétről hétre kerülnek elő hasonló esetek, ahol a fülünk ismét félrevezetne. Ha inkább változatosabb kihívás kellene, a kvízeink között is jó néhány helyesírási csapdát találsz – jó szórakozást.
Hogyan írjuk helyesen?
Share your Results:
Helyesírás feladat Megoldása és magyarázata
A helyes alak: mindnyájan.
Nem minyájan, nem minnyájan – hanem mindnyájan, „d”-vel és „ny”-nyel együtt.
Hogyan jutunk el idáig lépésről lépésre?
A szó a mind tőből épül fel: mind + ny + ájan. Az összetétel logikája ugyanaz, mint a mindenki esetében – a mind itt is azt jelenti: „az összes, valamennyi”. A mindnyájan tehát szó szerint azt mondja: „mindannyian, kivétel nélkül”. Az „ny” hang a mind mássalhangzó-torlódásának feloldásából keletkezett a magyar nyelvtörténet során, de a „d” írásban megmaradt, mert az etimológia (a szó eredete) erősebb volt a kiejtésnél.
Ahol a legtöbben elcsúsznak:
A minyájan alak azért tűnik logikusnak, mert így ejtjük. A gyors, kötetlen beszédben a „d” szinte teljesen elnyelődik – a száj nem artikulálja külön, csak „beleolvad” az „ny”-be. Ha sosem látod leírva a szót, a hallott forma rögzül, és azt tartod helyesnek. Ez a jelenség egyébként a fonetikus írásmód csapdája: a magyar helyesírás nem mindig a kiejtést, hanem a szó belső szerkezetét tükrözi.
Az aha-tény, amit érdemes megjegyezni:
A mindnyájan az egyik leggyakoribb szó, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási szótára „nehéznek” minősít – azaz statisztikailag is sokat rontják. Ugyanebbe a csoportba tartozik a hiszen (sokan írják hizen-ként) és a különben (néha külömben alakban bukkan fel, ami egyébként régi, irodalmi forma). A közös nevező minden esetben ugyanaz: a kiejtés és az íráskép elválik egymástól, és a fülünkre bízva elveszítjük a „d”-t vagy épp a „b”-t.
