Helyesírás feladat: Le tudod helyesen írni?
A magyar helyesírás egyik legsúlyosabb csapdája nem az összetett szavaknál, nem a különírás-egybeírásnál leselkedik, hanem ott, ahol a szád és a kezed egymásnak mond ellent. A „t” végű igék felszólító módja pont ilyen: kiejtve szinte minden esetben „cs”-t hallasz, de az iskolában megtanult szabály valami egészen mást kíván tőled.
Ami különösen érdekes: ez nem egy ritka, irodalmias szó. „Ne bonyolítsd”, olyat mondunk, amit hetente többször is leírunk üzenetben, emailben, kommentben. Mégis, ha megkérdeznek, hirtelen négy variáns ugrik be, és az ember már nem is tudja, melyikben bízhat.
Ha tetszett ez a feladat, a „t + j = ccs a fülnek, de nem a tollnak” típusú csapdákból van még bőven, csak nézz körül a helyesírás kvízeink között, és meglátod, hány olyan szó van, amit naponta leírsz, mégis rossz alakban. Ha inkább mozgóképes formában karbantartanád az agytekervényeidet, napi játékokat és feladatokat a YouTube-csatornánkon is találsz.
Tudod hogyan írjuk helyesen?
Share your Results:
Megoldás és magyarázat
A helyes helyesírás alak: „Ne bonyolítsd!” – hosszú í-vel, és -tsd végződéssel.
Lépésről lépésre: A „bonyolít” ige felszólító módját úgy képezzük, hogy a tőhöz hozzáadjuk a -j jelet: bonyolít + j. De mivel a „t” és a „j” találkozásakor teljes hasonulás történik kiejtésben (hallasz „ccs”-t), sokan azt hiszik, hogy azt kell leírni is. Nem kell. Az írásban a „t” megmarad, és a személyrag hozzáadásával „bonyolítsd” lesz az eredmény – nem „bonyolícsd”, nem „bonyolitsd”, nem „bonyolicsd”.
Ahol a legtöbben elcsúsznak: A kísértés az, hogy a fület követjük. Ha lassan, tagoltan mondod ki: „bo-nyo-líts-d” – egyből látszik a szerkezet. De természetes tempóban a „ts” és a „d” összeolvad valami „ccs”-félévé, és az agy ezt a hangot akarja leírni. Ebből születik a „bonyolícsd” – ami tökéletesen logikusnak tűnik, és mégis hibás. A csapda tehát nem a tudatlanság, hanem a kiejtés ereje.
Az aha-élmény: A „t + j → ccs a kiejtésben” jelenségnek van egy neve: teljes hasonulás. De ami igazán érdekes, hogy a magyarban ez csak szóban megy végbe – az írásban szinte soha nem jelöljük. Ez nem véletlen következetlenség: a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási szabályzata (AkH.) kimondottan azon az elven alapul, hogy az igék felszólító módjánál a morfológiai (szótani) szerkezet látható maradjon az írásban, még akkor is, ha a kiejtés teljesen eltér. Tehát a „látja” → kiejtve „láttya”, leírva mégis „látja”. Ugyanez a logika: a szem a nyelvtant olvassa, a fül a hangot hallja – és ez a kettő nem mindig egyezik.
