Napi Érdekességek

Napi érdekességek: Irtó kényelmetlennek látszó kőpárnákon aludtak a tehetős egyiptomiak

Manapság bármit megteszünk a pihentető alvásért, így pihe-puha párnákkal vetjük be magunkat az ágyba. Az ókori egyiptomiak viszont egy kicsit másképp gondolták a dolgot és inkább kőből készült párnákon „pihentették” a fejüket. A napi érdekességek következő rovatából megtudhatod, hogy miért volt ez jó nekik!

A szóban forgó kőpárnák – vagy nevezzük inkább fejtámasznak – leginkább egy félholdra emlékeztettek, közepén egy lapos, két oldalán pedig egy-egy felfelé ívelő résszel. Anyagát tekintve márványból, elefántcsontból, kerámiából, kőből, sőt még üvegből készült kiviteleket is találtak a hajdani egyiptomi sírokban i. e. 3000-től i. e. 30-ig. És, hogy mennyire volt ez nekik kényelmes? Sajnos már nem tudjuk megkérdezni őket, az viszont biztos, hogy a párnának többféle funkciója is volt.

Kezdjük azzal, hogy mivel magasabb pontra került a fej, így könnyen elkerülhető volt, hogy rovarok másszanak be a szájukba, orrukba, netán fülükbe. A forró nyári estéken is igen jó célt szolgált, hisz felülete hűvös maradt, a légáramlatok pedig könnyen át tudtak szökni a fej alatt, hűtve ezzel az alvót. Egyesek szerint a kőpárna még a frizurájukat is megóvta és segített abban, hogy frissen és kipihenten ébredjenek. Akadt azonban még egy misztikusabb cél is.

Az egyiptomiak úgy tartották, hogy az ember alvás közben roppant sebezhető és kiszolgáltatott, a fej pedig a szellemi élet központja. Éppen ezért azt remélték, hogy ha olyan fejtámaszokon alszanak, amelyek telis-tele vannak díszítve védő istenségek képeivel – akárcsak Bes és Taweret, akkor majd védelmet nyújtanak az éj leple alatt történő gonoszságok ellen. A fej védelme egyébként a különböző temetkezési varázsigékben is megjelenik, így az elhunytak feje alá is berakták, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, és a lélek épségben születhessen újjá.