Uncategorized

Napi érdekességek: A világ legkisebb parkjába csak egy láda virág fér el és koboldok lakják

A park kifejezés hallatán máris egy hatalmas füves területre gondolunk, tele fákkal, virágokkal és padokkal. Ehhez képest a világ legkisebb parkja olyan kicsi, hogy nagyítóval is alig találjuk meg.

A Mill Ends Park Portlandben, a SW Naito Parkway és a Taylor Street kereszteződésében található. Nehéz azonban kiszúrni, hiszen mindösszesen 0,292 m2, egyetlen cserje van benne és egy forgalmas főút kellős közepén ékeskedik. Az aprócska parkot az ír származású Dick Fagan, az Oregon Journal újságírója hozta létre 1946-ban. Történt egyszer ugyanis, hogy éppen a villanyoszlopok cseréjét végezték, de valamiért kihagyták az egyik parcellát, és később sem pótolták a hiányt. Az üres kis gödör nem hagyta nyugodni Fagant, főleg, hogy rövidesen gyomnövények nőttek ki belőle. Eleinte csak ültetni kezdett bele, majd egy mesebeli sztorit is szőtt mellé.

Fagan, ami azt illeti, nagyon is fantáziadús elme volt. Így mesélte el a park keletkezésének történetét: egy nap, mikor kinézett az ablakon, egy koboldot pillantott meg, aki épp nyakig benne volt a gödörben. Megpróbált a nyomába eredni és végül sikerült elkapnia. Az ír mendemondák szerint, ha nyakon csípsz egy koboldot, akkor teljesíti egy kívánságodat. Fagan egy saját parkot kért tőle, de azt elfelejtette konkretizálni, hogy mekkora is legyen, így ezt a kis gödröcskét adta neki. Fagan később rendszeresen írt a parkról és az ott lakó koboldcsaládról, a sztorik pedig annyira felkorbácsolták a portlandiak fantáziáját, hogy hamarosan a cserjén kívül más dolgok is „kihajtottak” benne: egy miniatűr úszómedence és óriáskerék, pár műanyag játék katona és egyéb érdekességek sora. 

Habár Dick Fagan 1969-ben örök nyugalomra lelt, a Mill Ends Park tovább élt és virágzott. 1971-ben a Guinness Rekordok Könyve a világ legkisebb parkjaként jegyezte be, 1976-ban pedig hivatalosan is városi parkká nyilvánították.

További érdekességek.