Napi Érdekességek

Napi érdekességek: A 250 ezer dolláros repjegy története, ami végül 21 millió dollárjába került a légitársaságnak

A legtöbb embernek olykor egy egész évet is spórolnia kell arra, ha végre el akar menni nyaralni. A repülőjegy ugyanis igencsak meg tudja dobni a költségeket, ha távolabbra utaznánk – kivéve, ha örök repjegyet váltasz, mint egy amerikai férfi.

napi érdekességek

1987-ben Steve Rothstein úgy döntött, hogy szakít a hagyományokkal, és ahelyett, hogy minden évben a legolcsóbb repülőjegyeket vadászta volna, konkrétan megvett egy örök életre szóló tagságot.

Az American Airlines járataira szóló bérletet AAirpassnak hívták, és 250 ezer dollárba került, ami ma kb. 100 millió forintnak felel meg. Különlegessége az volt, hogy gyakorlatilag bárhová el lehetett vele utazni a világban, és bármelyik járatra fel lehetett vele ülni. Az ötletet egyébként eredetileg azért találta ki a légitársaság, mert akkoriban komoly bevételhiánnyal küzdöttek, és így próbálták magukhoz csalogatni az üzletembereket. Egy ilyen kecsegtető ajánlatnak pedig nem sokan tudtak ellenállni, főleg akkor, ha úgy hívtak, hogy Steve Rothstein.

A légitársaság úgy kalkulált, hogyha a boldog tulajdonosok maximum havi pár alkalommal veszik majd igénybe, még úgy is bőven hoz nekik a konyhára.  Steve azonban szabályosan sportot kezdett űzni a repülgetésből: azzal nem is lett volna gond, hogy rendszeresen üzleti utakon vesz részt, de a végén már amiatt is repülőre ült, hogy egy másik országban ebédelhessen meg. Nagyon rosszul jártak tehát a férfival, mivel 25 év alatt kb. 10 ezer repülőjegyet foglalt, így 21 millió dollárba fájt nekik az utaztatása.

Meglepő érdekességek, hogy még ma is 25 AAirpass tulajdonos van a világon, az American Airlines pedig folyamatosan azt lesi, hogy milyen kiskapuval tudná visszaszerezni a tagságokat.

További napi érdekességek.